A HSE labdarúgócsapata 9-1 arányba győzte le Egyeket

A Hajdúszoboszlói Sportegyesület labdarúgócsapata 9-1 arányba győzte le egyeki ellenfelét és ezzel lezárult a csapat félkészülési mérkőzéseinek próbatétele. 
A mérkőzés után Kálmán Zoltán, a csapat edzője a következőképpen nyilatkozott:
A szombati délelőtti mérkőzésen tartottuk a főpróbát, a megye másodosztályban szereplő Egyek gárdája ellen. Ezen a találkozón is természetesen arra törekedtünk, hogy domináljuk a játékot és minél több helyzetet alakítsunk ki, és ezekből a lehető legtöbbet értékesítsük is.
majd hozzátette
Az összecsapás összképe alapján elégedettek lehetünk, mivel a srácok maximálisan komolyan vették a mérkőzést, nem lebecsülve a szimpatikusan küzdő ellenfelünket. Végig uralva a játékot, helyenként különösen szép támadásokat vezetve nyertünk 9-1 arányban. 
Ezzel lezárult a felkészülés utolsó próbatétele és már izgatottan várják a jövő hét első tavaszi tétmeccsét.

0 Megjegyzések

Hirdetés