A mai testületi ülésen tovább folytatódott Sóvágó László polgármester ámokfutása, miután az a városvezető március 31-ig kapott határidőt arra, hogy megalkossa településképi rendeletét. 
Történt ez azt követően, hogy az Összefogás képviselőcsoportja által korábban megfogalmazott és elfogadott rendelkezést a Legfelsőbb Bíróság hatályon kívül helyezte. 

A hatályon kívül helyezés oka többek között (számos kisebb jogsértés mellett) az, hogy az önkormányzat nem tett eleget törvényben foglalt rendeletalkotási és Települési Arculati Kézikönyv készítési kötelezettségének, elmulasztotta az előzetes hatásvizsgálatot és a társadalmi egyeztetést. 

Jogszabályi felhatalmazás nélkül adott hatáskört a polgármesternek és összességében nem tartotta be a jogalkotási eljárás legfontosabb, garanciális szabályait és a visszaható hatály alkalmazásával súlyosan sérült a jogbiztonság intézménye is.

Most az újonnan elfogadott Településképi Rendelet megszavazásával újabb határokat lépett át Sóvágó László polgármester és az Összefogás képviselőcsoportja.

Az önkényesen megalkotott Településképi Rendeletben ugyanis átlépték a Mátyás király sétány és fürdőövezet határait és annak abnormálisnak mondható intézkedéseit kiterjesztették a teljes üdülőnegyedre, a városközponti valamint a kertvárosi területekre. 

Hogy miért is jogsértőek ezek az intézkedések? 

Az új terv, melyet az összefogás képviselői a polgármester vezetésével ma megszavaztak, nehéz helyzetbe taszítja a város lakóit. Az új településképi rendelet mától 30. napra lép hatályba. 

A rendelet megtiltja a fából készült építmények, szerszámos fajházak, garázsok felállítását az ingatlanok udvarán, függetlenül attól, hogy az engedélyhez kötött avagy sem. Hiába mentegetőzött a polgármester, a rendelet egyetlen sora sem tesz kitételt a fenti tiltásokra, így ezáltal komoly nehézség elé állítja a város lakóit. 

Rendelkezik tovább az épületek homlokzatának színezéséről is. Pasztell árnyalatú földszíneken túl további színek nem alkalmazhatók tetőfedésre, így pl piros, bordó cserép nem kerülhet a házak tetejére.

Tilos tovább rönkfából építkezni.

Bár a fa az egyik legtermészetesebb anyag, hiába. A polgármester bandája megtiltotta az ebből készült építmények elhelyezést nemcsak közterületen, magántelken is. Érdekes lesz, amikor a Gábor Áron utcai fabódék újra kikerülnek, akkor azok felett szemet hunynak?

Vagy az óriáskerék mellett, vagy a buszvégállomás elé telepítendő faházak is kivételt képeznek majd? A rendelet nem tesz kivételt ezekben az esetekben sem! Ezt érdemes még egyszer hangsúlyozni.

Az összefogás képviselőcsoportja és polgármestere mai döntésükkel még lemezből készült kerítéseket felállítását is megtiltják a családi házas övezetekben, holott köztudott, hogy megfizethető ára miatt egyre többen használják divatosabb kivitelű, faerezetű kerítéselemeket.

ÖNÖK SZERINT NORMÁLISAK EZEK? 

A Testületi ülésen világossá vált, hogy a polgármester csak a Mátyás király sétányt látja maga előtt és nem törődik a többi érintett városrésszel.

Ha nem tudta miről van szó, akkor felkészületlenül ment el az ülésre, ha pedig tudta, akkor vállalja a felelősséget a korlátozások miatt. 

A szabályozás április 20-án hatályba lép, addig mindenki színezhet, építhet, kerítést állíthat - azt követően pedig a büntetést személyese Sóvágó szabja ki 15.000-200.000 Ft. mértékben. 

Végezetül pedig itt vannak azok a színessel megjelölt területek, amelyre erre a szabályozások érvényesek.