„A valódi büntetést a sors szabta ki” – fogalmazott az ítélet indoklásakor dr. Szilvási László bíró.
A Püspökladányi Járásbíróság dr. Szilvási László vezette büntető tanácsa 2019. október 29-én előkészítő ülésen hozott ítéletet annak a sárrétudvari nőnek az ügyében, aki 2017. december 22. napján személygépkocsijával Hajdúszoboszló felől Kaba irányába közlekedve a 4-es számú főúton ismeretlen okból áttért a menetirány szerinti bal oldali forgalmi sávba, ahol először egy szabályosan közlekedő személygépkocsi oldalának ütközött, majd pedig tovább haladva fékezés nélkül frontálisan karambolozott a személyautó mögött közlekedő mikrobusszal. A balesetet okozó személygépkocsi végül az út menti árokban, a tetejére borulva állt meg.

A baleset következtében a vádlott személygépkocsijának jobb első ülésén utazó, és 14. életévét éppen azon a napon betöltő lánya a helyszínen elhunyt, rajta kívül további három személy súlyos, három könnyű sérüléseket szenvedett a vétlen mikrobusz utasai közül. A balesetben maga a vádlott is eszméletvesztéssel járó, súlyos, maradandó sérüléseket szenvedett – közölte honlapján a Debreceni Törvényszék.

Az előkészítő ülésen a vádlott bűnösségét a vádirattal egyezően beismerte, a tárgyaláshoz való jogáról lemondott. A bíróság a bűnösséget beismerő nyilatkozatát elfogadta.

Dr. Szilvási László bíró – az új jogintézmény adta lehetőségekkel élve, bizonyítási eljárás nélkül az előkészítő ülésen hozott – ítéletében bűnösnek mondta ki a vádlottat halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétségében, ezért őt 1 év 4 hónap fogházban végrehajtandó szabadságvesztés büntetésre és 3 év közúti járművezetéstől eltiltásra ítélte. A büntetlen előéletű vádlott szabadságvesztés büntetése végrehajtását 2 évi próbaidőre felfüggesztette.

A bíró az ítélet indokolása során hangsúlyozta, hogy a közúti közlekedés veszélyes üzem, és egyetlen figyelmetlenség is elegendő ahhoz, hogy az utazás ehhez hasonló tragédiába torkolljon. Mint mondta, az igazságszolgáltatásnak ilyen ügyekben már csak korlátozott feladata van, hiszen a valódi büntetést a sors szabta ki, amellyel a vádlottnak örökké együtt kell élnie.

Az ítéletet az ügyész, a vádlott és védője is tudomásul vette, így az jogerőre emelkedett.