A héten Hajdúszoboszlón tartották a XXI. Országos Közoktatási Szakértői Konferenciát, ahol a nyelvvizsga-követelmények is szóba kerültek.
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) a HÖOK-kal és más szervezettekkel való egyeztetés után azt javasolja a kormánynak, hogy a kötelező nyelvvizsga-követelmény kerüljön ki a felsőoktatási felvételi elvárások közül. 

Schanda Tamás, a tárca parlamenti államtitkára Hajdúszoboszlón, a XXI. Országos Közoktatási Szakértői Konferencián azt mondta: az erről szóló javaslatot szerdán nyújtják be a kormánynak.

A politikus a szakmai rendezvényen azt mondta: a kormány 2014-ben állt elő azzal a javaslattal, hogy a versenyképességi célok elérése érdekében a felsőoktatásba való felvételnek 2020-tól legyen feltétele egy középfokú nyelvvizsga megléte.

Akkor minden felelős partnerrel egyeztetve lett erről, és egyet is értettek. Öt éve volt mindenkinek felkészülni az új szabályozás alkalmazására

– emlékeztetett az államtitkár.

Az elmúlt időszakban azonban különböző szervezetek keresték fel a tárcánkat, hogy a kötelező nyelvvizsga ügyében további tárgyalásokat folytassanak velünk

– tette hozzá.

Meghallgatva a fiatalok, a roma szakkollégisták és a nyelvtanárok véleményét, de továbbra is elköteleződve a versenyképes felsőoktatás iránt, a korábbi döntés felülvizsgálatára teszünk javaslatot

– jelentette be a rendezvényen részt vevő pedagógusok előtt Schanda Tamás. Azt mondta: a kormány továbbra is azon dolgozik, hogy a magyar fiatalok a jövő nyertesei legyenek.