A Debreceni Törvényszék nyilvános ülésen változtatta meg a Hajdúszoboszlói Járásbíróság tavaly ősszel hozott ítéletét az L. F. és S. E. ellen indított uzsora-bűncselekmények ügyében.

Az elsőfokú bíróság ítéletét és eljárását teljes terjedelmében felülvizsgálva megállapította, hogy a járásbíróság a perrendi szabályok betartásával folytatta le eljárását, okszerű következtetéseket vont le a vádlottak büntetőjogi felelősségének megállapításakor, és csaknem minden tekintetben megalapozott tényállást állapított meg, amely során kizárólag az iratok alapján pontosított az elkövetési időszak és az elkövetési érték tekintetében.

L. F.-et másodfokon – a korábbi egy év két hónap börtönbüntetés helyett – két év fegyházbüntetésre és két év közügyektől eltiltásra ítélte, míg társa hat hónapos börtönbüntetését egy évre súlyosította, amelynek végrehajtását egy év helyett két év próbaidőre felfüggesztette.

A Debreceni Törvényszék ítélete a mai napon jogerőre emelkedett.

A bíróság által megállapított tényállás szerint az elsőrendű és a másodrendű vádlott Nádudvaron adott kölcsön több családnak, akiktől aztán magas kamattal kérték vissza a tartozást. A két vádlott lakókörnyezetében több olyan család is élt, akik rendszerint szociális segélyekből és családi pótlékból tartották el magukat, ezért rászorultak arra, hogy kölcsönöket vegyenek fel, így biztosítva családjuk megélhetését. A két vádlott ezt használta ki.

Az egyik sértettnek 2013 augusztusában 70 ezer forintot adtak kölcsön, illetve 30 ezer forint értékben – a bolti árnál magasabb áron – édességet, italt és cigarettát adtak el az asszonynak. Az elsőrendű vádlott a 100 ezer forint kölcsönadásakor kikötötte, hogy szeptember elején a kért összeg kétszeresét, 200 ezer forintot kell majd visszafizetni. Egy másik helyi pár is rendszeresen kért a vádlottaktól 20 - 50 ezer forintos kölcsönöket, ők is vettek tőlük édességet, szeszesitalt, és náluk is 50 - 100 százalékos kamatot szabtak meg a hitelezők.

Dr. Nagy Antal a büntetőtanács elnöke a szóbeli indoklás során kiemelte, valamennyi kihallgatott tanú a vallomásuk megváltoztatásának indokát nem az elsőként megtett vallomásának a hiteltelenségével, hanem a vádlottakat sajnáló hozzáállásával magyarázta.

A sértettek nem azt mondták, hogy nem úgy történt a cselekmény, ahogy az első vallomásukban elmondták, hanem rájöttek arra, hogy ezért a két vádlottat a bíróság akár letöltendő szabadságvesztésre is ítélheti, amiért megsajnálták az elsőrendű vádlottat és társát. Ez nem von le annak az első körben tett vallomások hitelességéből, amelyek rendkívül részletesek, következetesen az elkövetés legapróbb részleteire is kiterjedtek és felfedték a vádlottak bűnös tevékenységét.

Az elsőfokú bíróság helyesen következtetett arra, hogy sértettek, illetve tanúk által megtett első vallomásokat vette az ítélkezés alapjául. Dr. Nagy Antal elmondta, hogy a törvényszék további súlyosító körülményeket is feltárt, az elsőrendű vádlott esetében, hogy nem csak többszörös visszaesőnek, hanem különös visszaesőnek is minősül, továbbá mindkét vádlott esetében az elkövetés körülményei a szervezettség jegyeit mutatják.