Az erdélyi fejedelemség Bocskai István és Bethlen Gábor uralkodása alatt a török és a Habsburg birodalom között óvatos, egyensúlyt tartó politikát folytatott. Ez tette lehetővé a kis ország fennmaradását és virágzását a két egymással viszálykodó nagyhatalom árnyékában.

II. Rákóczi György e mértéktartó, a tényleges erőviszonyokat helyesen mérlegelő útról letért. Kalandos vállalkozásokba kezdett, melyek Erdély romlásához vezettek. Szövetkezett a svédekkel, hogy a lengyel trónt megszerezze. Lengyelországi hadjárata során csaknem teljes hadserege odaveszett. E próbálkozással a török szultán haragját magára és Erdélyre vonta. A virágzó országrész török-tatár rablócsapatok prédájává vált.

A trónról többször le, majd visszalépő fejedelem kiszámíthatatlanságát a török végül is megelégelte. A szultán 1660 tavaszán Szejdi pasát bízta meg egy olyan hadjárat megszervezésével, melynek célja az erdélyi fejedelemség erejének megtörése, II. Rákóczi György eltávolítása volt a fejedelmi székből.

A megindult török támadás útjába esett a Hajdúság. Sok más helységgel együtt ennek lett áldozata Hajdúszoboszló városa.

Két kő között őrlődve

A hatalmát egyre jobban elvesztő II. Rákóczi Györgynek igen jelentős fegyveres támaszát képezték a hajdúk. Az erdélyi fejedelmek és a hajdúk szövetségének ekkor már félévszázados hagyományai voltak. A hajdúk korábban pénzért, kalandért sok urat szolgáltak, de a törökkel soha nem paktáltak. Most is II. Rákóczi Györgytől remélték azt a támogatást, mellyel saját erejüket kiegészítve otthonaikat meg tudják védeni a pusztító töröktől.

A török csapatok gyülekezésének híre már 1660 elején a hajdúk tudomására jutott. A hét hajdúváros hadnagyai 1660. február 12-én Polgáron tanácskozást tartottak. A török elleni harc felvételét határozták el. Erre szólították fel egész Szabolcs megye népét, "mivel immár tsak induló félben vadnak az ebek ...".

A hajdúk Szoboszló-Nádudvar határában gyülekeztek. Ide várták azt a segítséget, melyet Gyulai Ferenc, váradi kapitány ígért a fejedelem megbízásából. Gyulai mindenképpen szerette volna a hajdúkat II. Rákóczi György szövetségében megtartani. Mikor azonban a török a Hortobágy folyó vidékéhez érkezett és kiderült, hogy létszáma többszöröse a hajdúkénak, Gyulai cserben hagyta szövetségesét. Csapatával visszavonult Nagyváradra. A hajdúk magukra hagyatva, reményt vesztve várták az események további alakulását.

Hajdúszoboszló pusztulása

A hajdúváros lakóinak nem volt kétségük affelől, hogy a törökök célja a megtorlás és megfélemlítés. Ezért a török csapatok közeledtének hírére sokan távolabbi vidékre menekültek. Biztonságosabb helyre szállították a város fontos iratait, értékeit. Szejdi Ahmed pasa megüzente, hogy amennyiben a város nem hódol meg előtte, a férfiakat ". . . mind szablyára hányatván, feleségeket, gyermekeket elraboltatná, lakóhelyeket porrá tetené széllel elfujtatna." A háromezernyi lakos és környékbeli menekült mintegy fele ragaszkodva otthonaihoz, nem futott el. Szembe szállt a támadókkal.

A város főhadnagya vagyis első embere Kecskeméti Balázs volt. Mintegy 250-300 fegyveres hajdúra és az itt maradt lakosok erejében bízva védte Szoboszlót. A köztudat szerint a végső küzdelem a mai református templom és az azt körülvevő erdőnél zajlott le. Ez azonban nem így volt!

Ez a templom és környezete 1594-ben egy tatár csapat pusztítása következtében teljesen kiégett és tönkrement. Csak a torony egyrésze maradt meg. Amikor a hajdúk 1606-ban birtokba vették ezt a területet, nem is gondoltak a templom helyreállítására. A torony körüli területet házas telkekként kiosztották a letelepülőknek. A város legrégibb jegyzőkönyveiből tudjuk, hogy csak az 1640-es években történik kísérlet e telkek megváltására és a templom esetleges újjáépítésére.

Erre azonban csak 1711-ben került sor. A Szejdi-járás korában 1660-ban ez a templom és "erőd" alkalmatlan volt minden komolyabb ellenállásra.

Kecskeméti Balázs nem is itt, hanem Szoboszló régi temploma körül, - mely Kis-Szoboszlón a tyúkpiac helyén állott - rendezkedett be védelemre. Ez a templom és erőd sokkal erősebb, jobban védhető volt, mint a másik. A letelepedés után a hajdúk sokáig ebben a templomban tartották az istentiszteleteket.

Az egykori írások egyértelműen igazolják az előbbi tényeket. Hajdúszoboszló történetének első összefoglaló munkájában Málnási Ödön, polgári iskolai történelem tanár 1927-ben szószerint így írt:

"A Szoboszlóiak .. . a Kis-Szoboszlón akkor még megvolt lőréses kerítésű régi templomukban kerestek menekvést."

Szejdi pasa a már nem létező Török-dombon állította fel sátorát. Innen vezényelte az erőd bevételét. Kecskeméty főhadnagy és hajdúi hősiesen védekeztek. Az első rohamot visszaverték. Sok janicsár holtteste maradt a falak körül. A túlerő azonban végül felülkerekedett. Kecskeméti Balázs és az erőd vitéz védői valamennyien életüket áldozták városukért, otthonaikért.

A kegyetlen pasa azonban nem elégedett meg katonához méltó halálukkal. Szalárdy János a kor krónikása, aki Nagyváradon élt és jól ismerte az eseményeket, ezt írta:

"a férfiaknak mind fejek szedték, és a vezér maga eleibe kihordatni parancsolván, mind egyig megnyúzatja bőröket az agy koponyájáról levonatja, azokat szalmával megtölteti és szekerekre számán úgy rakatja vala, sőt, hogy a hadakozás alatt minden fejet hozzá vinnének, minden fejtől egy-egy tallért rendelt és fogyatkozás nélkül adatott vala."

A borzalmas és szörnyűséges események után, a pasa, ami még megmaradt a városból, mindent felégettetett. A félévszázados hajdúváros porrá és hamuvá lett. Hajdúszoboszló hős védőinek példáját és emlékét azonban a lángok nem semmisíthették meg.

A Szejdi-járás további eseményei

Szejdi Szoboszlóról rabul ejtett nők és gyerekek sokaságával Debrecen alá vonult. Magához rendelte a város vezetőit, kegyetlenül megkínoztatta és megalázta őket. Százezer tallérnyi hatalmas sarc kikényszerítése után tovább indult Várad felé. Útját szenvedés, vér, pusztítás kísérte. Aki ellenállt, lemészároltatta. Munkaképes fiatalokat, nőket rabláncra fűzve magával vitte. A falvakat égette és pusztította.

Ezután Várad ostromához kezdett. A vár védői itt is sokáig elszántan küzdöttek. Végül megadásra és a vár átadására kényszerültek. 1660. augusztus 28-án, Nagyvárad a török kezére került.

Ezzel Tiszántúl és Erdély olyan területei jutottak a szultán ellenőrzése alá, melyek mindezidáig elkerülték a hódoltság keserű sorsát. Nagyvárad eleste Erdély hanyatlását, önállóságának elvesztését jelentette. Erdély sokáig a részekre szabdalt ország reménysége, üldözöttek menedéke volt. A magyar szabadság és függetlenség ragyogó csillagának fénye most elhalványult.