„Múzsacsókok karneválja” címmel tartotta első nádudvari író-olvasó találkozóját dr. Lajtos Nóra.
A kétszeres alkotói ösztöndíjas irodalomtörténész, író, költő, kritikus, szerkesztő február 9-én a Kincsesházban nyűgözte le a teltháznyi hallgatóságot. Az itteni születésű költő örömmel jött haza, s szavaiból sütő szerénységgel adta elő verseit, prózáit, utalt Sánta Ferenc novellisztikájából készült disszertációjára, de érthető módon leginkább a nádudvari élmények kerültek e délután előtérbe.
Elárulta, hogy 22 évvel ezelőtt írta első versét, ám ezt és a többi költeményét sokáig még saját családjának sem mutatta meg. Annak a szerető közegnek, amelyben – Családi kör című versében ekképp fogalmazott – a derű gyakori vendég volt, akárcsak szeretett néhai „cinkos mosolyú, nótás torkú” nagyapja társaságában.
Elhangzottak itt olyan versek (szonettek) is, amelyekben a verssorok kezdőbetűiből kiolvasható volt egy-egy név, így például a szervező, a Kincsesház vezetőjének, Ludmanné Papp Ilona „Ilkó néninek” történő akrosztichonos ajánlás, ugyanis így szólították, s szólítják egykori tanítványai a ma már nyugdíjas, de e helyt aktív pedagógust.
Már megjelent kötetei mellett az idei ünnepi könyvhéten jelentkezik új könyvével A Szerzőbe oltott tisztelet címen, amelyben számos kritika és tanulmány szerepel majd, köztük például a Hamvas Béláról készült fotográfiákról szóló elemzése.
0 Megjegyzések