A győztes Bocskai csata 415. évfordulójára emlékeztek ünnepélyes koszorúzással egybekötött ünnepséggel 2019. október 15-én, Álmosdon.
A Bocskai csata emlékművénél Tóth Sándor, Álmosd község polgármestere köszöntötte a megjelenteket, majd Gellért Gyula, bihardiószegi nyugalmazott esperes méltatta Bocskai fejedelem tetteit és beszélt a csata jelentőségéről, valamint az akkori, jelentősebb történelmi eseményeket is felelevenítette. Az ünnepi beszédet követően Buzás Árpád református lelkész mondott áldást és kiemelte a magyarság megőrzésének fontosságát is.
Tóth Sándor polgármester

Gellért Gyula, nyugalmazott esperes

Az emlékműnél koszorút helyzett el Czeglédi Gyula, a Hungarospa Hajdúszoboszlói Zrt. vezérigazgatója és Kircsi Lajos gazdasági igazgató.
A rendezvényen közreműködtek a Bocskai István Lövészdandár Debreceni Helyőrségi Zenekara és Díszőrsége.
Forrás: hungarospa.hu