A Hajdúszoboszlói Járásbíróság 2020. január 8-án hozott ítéletet annak a két fiatalkorú vádlottnak az ügyében, akik diáktársukat kényszerítették egy nádudvari általános iskolában.

Az elsőfokú bíróság elsőrendű vádlottat bűnösnek mondta ki társtettesként elkövetett kényszerítés bűntettében, garázdaság vétségében és könnyű testi sértés vétségében, ezért őt 2 évre próbára bocsátotta, míg társát társtettesként elkövetett kényszerítés bűntette miatt 1 év 6 hónapra bocsátotta próbára. Mindkét vádlott mellé a bíróság pártfogó felügyeletet is elrendelt – közölte a Debreceni Törvényszék.

A tárgyaláson az elsőrendű vádlott – aki a korábbi előkészítő ülésen nem ismerte el a vádirattal egyezően a bűncselekmény elkövetését – most beismerő vallomást tett és bocsánatot kért a sértettől. Másodrendű vádlott a korábbi előkészítő ülésen már a vádirattal egyezően beismerő vallomást tett.

Mint írják, az ítéleti tényállás szerint az elsőrendű 15 éves lány 2018. június 6-án délelőtt egy nádudvari általános iskola folyosóján, az óraközi szünetben, egy vitát követően bántalmazta 13 éves iskolatársát, mert őt okolta a barátjával való szakítás miatt. A fiatalkorú rátámadt a 13 éves fiúra, akit falnak lökött, ököllel többször megütött, a karján kikarmolt, majd lábon rúgta. A kisfiú védekezésül ellökte magától a vádlottat, akit egyszer lábon rúgott, ettől a lány a földre esett. Ezt követően a vádlott felállt és újra megrúgta a sértettet, amitől a fiú a földre került. A 13 éves fiú be tudott menni az osztályterembe, ahová a támadó követte őt és hangos szitkozódás közepette bántalmazta a sértettet és az egyik osztálytársát is lökdösni kezdte. A bántalmazásnak az vetett végett, hogy a tanteremben tartózkodó diákok felszólították a vádlottat, hogy távozzon. Ugyanezen a napon a tanítás befejezése után az elsőrendű vádlott iskolatársával a szintén fiatalkorú másodrendű vádlottal az iskola udvarának hátsó bejáratánál megvárták a 13 éves sértettet, akit felszólítottak, hogy kérjen bocsánatot az elsőrendű vádlottól. A fiú ennek eleget tett, majd a vádlottak több, az iskolában tanuló gyermek jelenlétében felszólították a sértettet, hogy térdeljen le és puszilja meg az elsőrendű vádlott lábát.

A sértettet ennek nem akart eleget tenni, majd a vádlottak újra felszólították, hogy puszilja meg a fiatalkorú lány lábát, mert ha nem teszi, akkor a 16 éves másodrendű vádlott megveri őt.

A gyerek ekkor sírva fakadt és a bántalmazástól való félelmében letérdelt a vádlottak elé és megpuszilta elsőrendű vádlott lábszárát. Ezután a vádlottak nevetve távoztak a helyszínről. Az esetről az iskola egyik tanulója telefonjával felvételt készített, amit kérésre eljuttatott a sértettnek.

Dr. Sal Ildikó bíró az ítélet indokolása során elmondta, hogy tanulságos eset volt ez a fiatalkorúaknak. Azt mutatja, főleg az elsőrendű vádlott vonatkozásában, hogy átgondolta az eddigi cselekedeteit és jó irányba változott az élete. Hasonló bűncselekmény miatt azonban a másodrendű vádlottra további büntetőeljárás vár, amely már szintén bírósági szakban van.

A bíróság ítélete jogerős, azt mind az ügyészség, mind a vádlottat és védőik tudomásul vették.