A belföldi turisták körében tavaly is Hajdúszoboszló volt a legnépszerűbb termálfürdős település. A város neve manapság már teljesen összekapcsolódik a turizmussal, amit a termálvíznek köszönhetnek.
Hajdúszoboszló múltja kapcsán gyakran szoktuk emlegetni, hogy a termálvíz feltárása előtt milyen kis álmos, szegény mezővárosról volt szó. A szoboszlót az 1920-as évek elején körüllengő reménytelenséget jól szemlélteti a Független Hajdúság című lap egyik korabeli cikke, ami 1924 áprilisában jelent meg. Ebben egy 20 éves srácot kérdeztek meg arról, hogy meddig szeretne élni. Erre azt válaszolta, hogy addig, amíg Szoboszlón befejezik a Kösely szabályozását (a Kösely egy akkor még létező kis folyó volt), amíg a városi kórházat felépítik, az utcákat járdahálózattal ellátják és bevezetik a villanyvilágítást.

Ahogy a hetilap is utalt erre, a fiatalember cinikusan válaszolt, 1924 áprilisában ugyanis annak volt a legnagyobb realitása, hogy mindezek belátható időn belül nem valósulnak meg. Nagyjából olyan volt ez, mintha egy budapesti lakos most azt mondaná, hogy a 8-as metró átadásáig szeretne élni.

A pesszimista fiatalemberre azonban hamar rácáfolt az élet, Pávai Vajna Ferenc vezetésével, a város Bánomkert nevű részén 1925-ben termálvízre bukkantak. A kút vizét eleinte a bánomkerti libalegelőn keresztül a már említett Kösely-patakba vezették. A környékbeli asszonyok pedig gyorsan felismerték ennek a jelentőségét: kijártak mosni a csordogáló meleg vízhez. Állítólag ők tapasztalták meg elsőként, hogy mosás közben a termálvízben állva enyhülnek, vagy akár meg is szűnnek a reumás fájdalmaik.
Ezután már nem kellett sokat várni arra, hogy a mozgásszervi betegségben szenvedők csapatostul keressék fel a termálvizet elvezető árkokat. 1926 nyarára már olyannyira híre ment a szoboszlói termálvíznek, hogy melegebb napokon ezrek fürdőztek az egykori libalegelő területén. Ekkor már az orvosi szakvélemények is igazolták, hogy értékes víz tör fel a mélyből.

Az első hivatalos hajdúszoboszlói fürdőt 1927. július 26-án adták át, ami még egy kezdetleges fövenyfürdő volt, de ekkortól kezdve minden évben újabb és újabb fejlesztések valósultak meg a fürdőben. 1927-ben, az első évében már 28 ezer látogatója volt a szoboszlói strandnak. (A lenti fotó 1930-ban készült, forrás: Fortepan).
1928-ban a vendégszám elérte a 93 ezer főt, 1936-ban 234 ezer vendéget fogadtak, 1940-ben 400 ezret, 1942-ben több mint félmilliót. A világháború – érthető okokból – kicsit megakasztotta ezt a dinamikus növekedést, de utána tovább folytatódott ez a trend, 1969-ben lépték át az egymilliós vendégszámot.

Tavaly pedig már 1,8 millió vendéget vonzott a hajdúszoboszlói fürdőkomplexum - írja a termalonline.