Első fokon letöltendőre ítélték a hajdúszoboszlói sikkasztó pénztárost

Debrecenben folytatódik az ügy.

Sz. É. gazdasági-ügyintézőként és pénztárosként dolgozott egy hajdúszoboszlói idősek otthonában. Ő bonyolította többek között a készpénzes ki- és befizetéseket, átvette a pénzküldeményeket, kezelte az idősek nyugdíját, zsebpénzét. Feladata volt az is, hogy az ellátottak által, megőrzésre átadott betétkönyveket, értékpapírokat, készpénzletéteket kezelje, de neki kellett adminisztrálnia és átadnia a hagyatékokat is az örökösöknek. 

A vádlott tevékenységét részben az otthont működtető kft. pénztárellenőrének, részben az intézmény vezetőjének kellett volna ellenőriznie, helyszíni és átfogó ellenőrzésre azonban nem került sor. A idősek otthonának egyébként volt pénzkezelési, valamint érték-, és vagyonmegőrzési szabályzata is.

A vádlott kilenc idős asszony pénzét sikkasztotta el.

Az otthont is megkárosította, több mint 8 és fél millió forinttal. Az intézménynek kiszállított gyógyszerek, és gyógyászati segédeszközök árát ugyanis csaknem egy éven át nem továbbította a beszállítónak, ez a végén majdnem 6,5 millió forintot tett ki. Ezen felül 2014-2015-ben a külsős ebédelők befizetéseit és a büfé bérleti díját sem tette be a házipénztárba.

Bűntette úgy derült ki, hogy a Nyugdíjfolyósító Igazgatóság kereste az elhunyt gondozottaknak tévesen kifizetett nyugdíjakat, a pénz visszautalását pedig egy összefénymásolt hamisítvánnyal akarta igazolni, ez azonban a NAV figyelmét nem kerülte el.

A Hajdúszoboszlói Járásbíróság 2019. április 10-én hirdetett ítéletet: bűnösnek mondta ki a vádlottat 22 rendbeli sikkasztás bűntettében, 4 rendbeli sikkasztás vétségében és 15 rendbeli hamis magánokirat felhasználásának vétségében, ezért őt halmazati büntetésként

7 év börtönben végrehajtandó szabadságvesztésre és 7 év közügyektől eltiltásra ítélte, valamint végleges hatállyal eltiltotta a gazdasági ügyintéző pénztáros foglalkozástól.

Sz. É. a büntetés kétharmad részének letöltését követően feltételes szabadságra bocsátható. A bíróság a vádlottal szemben több mint 15 millió forint vagyonelkobzást rendelt el. A döntés ellen a vádlott és védője fellebbezett.

A büntetőügy másodfokon a Debreceni Törvényszéken január 16-án folytatódik.

Megjegyzés küldése

1 Megjegyzések