A Hajdúszoboszlói Járási Ügyészség szabálysértési értékre, helyiségbe a jogosult tudta és beleegyezése nélkül bemenve elkövetett lopás vétsége miatt emelt vádat azzal a férfival szemben, aki besurrant egy középiskolába és két sértett táskájából pénzt lopott.
A vádlott 2018. november 21-én a kora esti órákban megjelent egy hajdúszoboszlói oktatási intézménynél, amelynek a bejárata nyitva volt. A férfi észlelte, hogy az épületben biztonsági kamerák vannak, ezért a fejére kapucnit húzott, az arcát pedig kezével eltakarta.
A vádlott bement a le nem zárt portásfülkébe, ahol megtalálta az iskolában takarító két sértett kézitáskáját. Az egyik táskából 3000, a másikból pedig 8000 forintot vett ki, majd elhagyta az iskola területét.
A férfi a sértetteknek okozott kárt az eljárás során önként megtérítette.
A Hajdúszoboszlói Járási Ügyészség a tettét beismerő vádlottal szemben két rendbeli szabálysértési értékre, helyiségbe a jogosult tudta és beleegyezése nélkül bemenve elkövetett lopás vétsége miatt emelt vádat a Hajdúszoboszlói Járásbíróságon. Vádiratában felfüggesztett fogházbüntetés kiszabását indítványozta.
0 Megjegyzések