Szombaton került sor az Oda ne rohanjak! - 2 kerékkel a környezetért hulladékgyűjtő akcióra. Az esemény keretében a debreceni útfélen lévő kerékpáros pihenőhely és környékének megtisztítását tűzték ki célul.
Azóta ha valaki Debrecen felől Hajdúszoboszlóra érkezik nem a fertő, a szemét, és csalódással egybekötött undor fogadja a város "kapujában"!
Az akcióban olyan lelkes fiatalok vettek részt, akik teljesítettétek az érettségihez szükséges 50 órát, és mégis ott voltak. Az utolsó percig lelkiismeretesen, kitartóan dolgoztak!
Minden elismerésünk az övék!
A szervező hangsúlyozta: nagy megerősítés ez számára, hogy találhat itt helyben is, olyan hozzá hasonló gondolkodású embereket, akik fontosnak tartják a környezetünk védelmét és akik nem csak egy TeSzedd! alkalmával, évente egyszer vonulnak ki egyesületestől!
Köszönetét fejezte ki a jelenlévőknek, hogy felelősen gondolkodnak, szem előtt tartják a fenntarthatóságot, és aktívan hozzájárulnak környezetünk megóvásához!
Szolgáljon ez követendő például mindenki számára, hisz mint látható, akár 1-2 ember is érhet el óriási változást!
0 Megjegyzések