A hajdúszoboszlói Hőgyes Endre Gimnázium tanulója Kölcsei Viktória bejutott a Tudományos Diákkörök Humán- és társadalomtudományi Konferenciájának döntőjébe.
A Kutató Diákok Mozgalma által szervezett Tudományos Diákkörök Humán- és társadalomtudományi Konferencia, magyarországi fordulóját 2019. február 8-9-én tartották Celldömölkön.
A verseny lényege, hogy a diákok önálló kutatást végezzenek, melynek eredményeit egy 10 perces előadás keretében mutathatják be. Idén indultam első alkalommal, a történelem szekciójában. Az előadásom címe „Honkeresők”: a velikemelléki Glesánok megtelepedése Erdélyben volt. A kutató munkám során a kiadott források és történetírói munkák alapján tártam fel a Glesán família sorsát, a mentorom, Dáné Veronka, a Debreceni Egyetem adjunktusa segítségével.
A zsűri tagjai a Berzsenyi Dániel Gimnázium tanára és az ELTE Savaria Egyetemi Központ oktatói, Kalocsai Péter docens, Urbán Máté tanársegéd voltak. Izgalmas volt a verseny, de legjobban az első saját kutató munkámat élveztem. Nagyon örülök, hogy sikerült bejutnom a kárpátmedencei döntőbe.
0 Megjegyzések