Noha 2018-ban az utolsó fillérig megvonták a hajdúszoboszlói Papp László Ökölvívó Akadémiától a szövetségi támogatást, azért a boksz nem halt meg a fürdővárosban. Ez főként a hetvenhét éves mesteredzőnek, Szántó Józsefnek köszönhető - írja a Bors.
– A szövetség fokozatosan húzta ki alólunk a sámlit, de üzenem, nem törnek meg – mondja Szántó. – 2014-től, amikor még 46 millió forint éves központi támogatásban részesültünk, évről évre folyamatosan fogyatkozott a segítség: 39, 20, végül csak 11,6 milliót kaptunk. Sőt tavaly már a nagy semmi járt nekünk, ráadásul az ügyészség vizsgálta a gazdálkodásunkat. Persze rendelleneset nem talált.
A tréner máig nem kapott hivatalos papírt arról, miért zárták el a pénzcsapot, amint annak okát sem tudja, miért van a szövetségi vezetés bögyében.
– Azt vágták a szemembe, hogy „szakmaiatlan munkát” végzek – panaszkodott Szántó. – Nos, ha ez megállná a helyét, kérdem én: a szoboszlói önkormányzat évek óta miért bocsátja ingyen a rendelkezésemre az edzőtermet? Arról nem beszélve, hogy a teljes rezsiköltséget szintén a városvezetés állja.
Tavaly Szántó 622 ezer forintot fizetett saját zsebből telekommunikációs előfizetésekre, becslése szerint az évek során a félretett nyugdíjából több millió forintot fordított a helyi ökölvívás lélegeztetőgépen tartásáért.
– Jelenleg is fizetés nélkül dolgozom, mindenemet az akadémiára, tizenöt fiatalomra fordítom. Hogy miért? Mert háromszoros olimpiai bajnok névadónk, Papp László emléke, nagysága erre kötelez.
0 Megjegyzések