A labdarúgó NB I 27. fordulójának nyitómérkőzésén a Debrecen 1-0-ra kikapott a Puskás Akadémiától a Nagyerdei Stadionban.
A Puskás Akadémia kezdte jobban a mérkőzést, de a próbálkozásai elkerülték a kaput, tíz perc után pedig kiegyenlítetté vált a játék. Az első félidő közepén a rengeteg szabálytalanság miatt nem alakult ki folyamatos játék és így helyzetek sem. A szünet előtti tíz percben veszélyesebb volt a hazai együttes, de Markek két bravúrral megőrizte a kapuját a góltól.
A felcsútiak első kaput eltaláló lövésére több mint ötven percet kellett várni, de Megyerinek akkor sem volt nehéz dolga. Ezt leszámítva viszont továbbra is inkább a hazaiak akarata érvényesült, s bár közelebb jártak a gólhoz, a győztes találatot nem sikerült megszerezniük. A meccset - főleg az idő előre haladtával - sokkal inkább a szabálytalanságok, műesések és kakaskodások jellemezték, ennek nyomán
a videobíró visszavont egy 11-est a Debrecentől, amely ráadásul Ferenczi kiállítása miatt tíz emberrel fejezte be az összecsapást.
Létszámfölényben a felcsútiak a hosszabbításban az első és egyetlen komoly helyzetüket kihasználták Zahedi révén, így kissé váratlanul elvitték a három pontot Debrecenből.
A felcsútiak a sikerükkel pontszámban utolérték a riválisukat, de több győzelmével a Debrecen maradt a negyedik.
OTP Bank Liga, 27. forduló:
Debreceni VSC-Puskás Akadémia FC 0-1 (0-0)
Debrecen, Nagyerdei Stadion, 3726 néző
V: Bognár Tamás
Gólszerző: Zahedi (94.)
Sárga lap: Manrique (23.), Ojediran (27.), Dzsudzsák
(56.), Dreskovics (71.), Varga K. (78.), Ferenczi (89.), ill. Favorov
(11.), Komáromi (25.), Golla (48.), Colley (89.)
Kiállítva: Ferenczi (89.)
DVSC: Megyeri – Kusnyír, Dreskovics, Loncar,
Ferenczi – Ojediran, Manrique – Szécsi (Bódi, 65.), Dzsudzsák, Varga K.
(Kiziridisz, 81.) – Babunszki (Mance, 82.)
PAFC: Markek – Brandon, Spandler, Golla, Szolnoki –
Levi, Batik, Favorov, Komáromi (Corbu, 66.) – Gruber (Zahedi, 84.),
Puljic (Colley, 82.)
A 27. forduló programja:
április 15., szombat
14.30: Kecskeméti TE–Zalaegerszegi TE FC
17.00: Mezőkövesd Zsóry FC–Vasas FC
19.30: Ferencvárosi TC–Budapest Honvéd FC
április 16., vasárnap
15.30: Kisvárda Master-Good–MOL Fehérvár FC
18.00: Újpest FC–Paksi FC
0 Megjegyzések