A jó Laci betyár fellovagolt a víztoronyba, s lóhalálában lóvá tette a Szoboszlóiakat mert közben a szekér megkerülte a lovat.
A jó Laci begyár úgy döntött, hogy ezentúl nemcsak polgármester, főépítész, szakmai konzulens, tanácsadó de vlogger (videó blogger) is lesz. Mert ő ugye mindenhez is ért. 

Vagy három nappal ezelőtt Buzásival kiloholtak a víztoronyhoz, s a mester előadta legújabb attrakcióját. 

Mondjuk egy kicsit felkészületlen volt a csávó, mert Szoboszló első embereként nem igazán tudta belőni, hogy mikor épült a víztorony. 

Nem is tévedett nagyot csak 11 évet. A jó Laci betyár a Víztorony bemutatásánál 1974-et emlegetett, de bármelyik tősgyökeres szoboszlói megmondta volna neki, hogy a víztorony a Béke Hotellel egy évben épült vagyis 1963-ban. 

Mondjuk a felvilágosult és jól értesült, mindenhez értő szakmai zseni hátrafordulhatott volna, megkérdezni az éppen elkerékpározó úriembert! De minek! A jó Laci betyár mindent jobban tud másoknál. Mindenhez is ért!

A vicc az egészben az, hogy a testület elfogadta a víztorony felújításának tervezetét és az önkormányzat benyújtotta a pályázatot, de azt még nem hagyták jóvá, nem bírálták el. 

A mindenhez is értő jó Laci betyárnak nagyon felforrhatott az agyvize, hiszen az elmúlt napokban úgy visszaesett a népszerűsége, hogy lassan már a csónakázó tó fenekén lehetne horgászni vele. 

Talán a miatt kapaszkodik a víztoronyba, hogy emelje népszerűségét és politikai tőkét kovácsolhasson magának belőle. De nem a városnak!

Hiszen most két fronton is próbálja bevédeni magát!

Az első!

Ha az önkormányzat megnyeri a víztorony felújításához szükséges 60 millió forintos támogatást, akkor a jó Laci betyár fél téglával fogja a mellét döngetni, hogy Ő ezt is felújította. 

Második!

Ha mégse nyerne a benyújtott pályázat, akkor majd megint elkezd Fideszezni, Orbánozni, Kormányozni.

Viszont ennek az a hátulütője, hogy ezzel a politizálással a jó Laci saját magán és a sleppjén kívül senkinek se tesz jót. 

Ha megnyerik a pályázatot, megint szétosztják a munkát és a pénzt a saját haveri köreiknek. S ha véletlenül mégse nyerne Hajdúszoboszló ez a mindenhez is értő vlogger megint jól összerúgja a port a kormánnyal. 

Addig csinálják ezt, hogy a végén eláshatjuk magunkat itt Hajdúszoboszlón, s életszínvonal növekedésének tekintetében még a fantázia Biharröcsöge megelőz bennünket az elnyert állami támogatásoknak köszönhetően.

Az az embert, akinek van egy kicsi magához való esze és felelősséget érez a települése iránt, nem kezdi el reggeltől estig rugdosni azt az embert, aki előbbre viheti az ő életét, előbbre viheti a város sorsát.

Valaki szóljon már neki, hogy kapjon már a víztoronyba ez a mindenhez is értő jó Laci betyár, s ne kavarja fel az állóvizet. 

De szerintem ő ezt szereti. És ő már nem tud megváltozni!
Bencze Attila