A kereskedelmi szálláshelyeken eltöltött vendégéjszakák száma alapján 2018-ban ismét Hévíz és Hajdúszoboszló bizonyult a két legnépszerűbb termálfürdős településnek - írja a termalonline.
Február közepén publikálta a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a 2018-as esztendő egészére vonatkozó turisztikai adatsorát. Ennek az érdekessége, hogy megtalálhatóak benne a jelentősebb vendégforgalmat bonyolító településekre adatai, aminek révén ismét összeállítottuk a legnépszerűbb termálfürdős települések toplistáját. Ehhez az adott település kereskedelmi szálláshelyein eltöltött vendégéjszakák számát vettük alapul.
Ez alapján a top 10-nek, azaz a tíz legtöbb vendégéjszakát felmutató termálfürdős településnek jó éve volt tavaly. 2017-hez viszonyítva a tíz településből nyolc növelni tudta a vendégéjszakái számát.
Azt is jól mutatják az adatok, hogy a növekedés motorját a belföldi turizmus jelentette, a bővülés leginkább a hazai vendégszám megugrásának köszönhető. Ez onnan is látszódik, hogy pusztán a külföldiek által eltöltött vendégéjszakaszámot vizsgálva a top 10-en belül hat településnél csökkenést láthatunk.
Egy-két dolgot nem árt tisztázni, mielőtt a konkrét sorrend ismertetésére rátérnénk. Fontos tudni, hogy a KSH a kereskedelmi szálláshelyeken eltöltött vendégéjszakaszámot vizsgálja. Ez azt jelenti, hogy az adatok nem tartalmazzák a magánszálláshelyeket, magyarán a vendégházak, apartmanok, szobakiadók által bonyolított vendégforgalmat. Ebből adódóan a valós forgalmi adatok még a lentieknél is magasabbak.
Azt is meg kell említeni, hogy a KSH ilyenkor februárban még előzetes adatsort publikál, várhatóan májusban véglegesítik az adatokat. Ez hozhat némi változást a számokban, de a korábbi évek tapasztalatai alapján jelentős eltéréseket nem okoz.
Végül tisztázzuk, hogy mit értünk termálfürdős település alatt. Lehet vitatni, de szerintünk akkor van értelme egy ilyen listának, ha azokat a településeket tartalmazza, ahol az első számú vonzerőt a termálfürdő, a termálvíz jelenti. Utóbbiakkal szemben nem lenne korrekt, ha ide vennénk olyan városokat is, ahol mintegy mellesleg van fürdő is, de a turizmusuk gerincét nem ez adja.
Hévíz, vagy éppen Zalakaros esetében egyértelmű, hogy termálfürdős településekről van szó. Viszont a fentiek miatt nem vettük be az összeállításunkba például Budapestet, vagy Egert. Amennyiben egyik napról a másikra eltűnnének a fürdőik, akkor utóbbiak – ha nem is örülnének neki – de alapvetően nem lehetetlenülne el a turizmusuk. Hévíz és Zalakaros viszont nem sok vendéget vonzana a fürdő nélkül.
Egyes üdülőhelyeket pedig azért nem tudtunk szerepeltetni a listán, mert településrészek, s a KSH nem közöl olyan összeállítást, amelyben különbontaná az önmagában is vendégeket vonzó “anyatelepülés” és az üdülőhelyként ismert településrész vendégforgalmát. Csak, hogy ne rébuszokban beszéljünk: ilyen a Sopronhoz tartozó Balf és a Miskolc városrészének számító Miskolctapolca.
Két éllovas
A 2018-as esztendő sem hozott abban változást, hogy a belföldi és a külföldi vendégéjszakák számát együtt vizsgálva két termálfürdős település emelkedik ki a mezőnyből: Hévíz és Hajdúszoboszló.
Mindkét városban nőtt tavaly a vendégéjszakaszám, Hévízen ez 1,13 milliót tett ki, Hajdúszoboszlón pedig 991 ezret.
Hévíz gyógytóA két éllovast a 740 ezres vendégéjszakaszámú Bükfürdő követi, utánuk pedig a 638 ezres Zalakaros következik. Utóbbinak tavaly nagyon jó éve volt, hatalmasat ugrott a a vendégforgalmuk. Sárvár tavaly 494 ezer, Gyula 435 ezer vendégéjszakát tudott felmutatni, majd nagy különbséggel jön a következő település, a 270 ezres Visegrád. Egerszalók enyhén csökkenő éjszakaszám mellett is meg tudta őrizni a nyolcadik helyét, Cserkeszőlő pedig tavaly is növelni tudta a vendégéjszakái számát.
Zalakaros előzött
Pusztán a belföldi vendégek által eltöltött vendégéjszakák számát vizsgálva 2017-hez képest egy helycserét láthatunk. Ami nem változott, hogy Hajdúszoboszló ugyanúgy első ebben az összevetésben, ahogy a korábbi években is, ráadásul jelentős előnnyel, a második helyezetthez képest 140 ezerrel több vendégéjszakájuk volt. Viszont az említett második helyen már nem Hévíz áll, hanem Zalakaros. Mindkét zalai település növelte 2018-ban a vendégéjszakái számát, de Zalakaros jóval nagyobb mértékben, mint a Tófürdőjéről ismert patinás üdülőhely.
A belföldi forgalom alapján összeállított toplista további helyein nincs változás, azaz Hévíz után Gyula, Bükfürdő, Visegrád, Sárvár, Egerszalók, Cserkeszőlő a sorrend.
Hatalmas előny
A külföldi turisták által a kereskedelmi szálláshelyeken eltöltött vendégéjszakák száma alapján készített toplistán az első helyezettnek akkora előnye van mindenki más előtt, hogy a vezető pozíciója nem is kérdéses, ez pedig Hévíz. Az üdülőhely 691 ezer vendégéjszakát ért el a külföldieknél, ami 258 ezer vendégéjszakával magasabb, mint a második helyen álló Bükfürdő teljesítménye. Ez elképesztően nagy differencia.
Bükfürdő után Hajdúszoboszló, Sárvár, Zalakaros a sorrend. Utóbbi a külföldiek körében is növelni tudta a vendégéjszakái számát. A Zalakarost követő település neve lehet, hogy sokaknak meglepő lesz, ez ugyanis Hegykő. Az osztrák határ közelében lévő község évek óta kiugróan sok külföldi vendéget vonz, tavaly ez a trend folytatódott és 2017-hez képest még Mosonmagyaróvárt is megelőzték. A listát Lenti és Gyula zárja, közel azonos éjszakaszámmal.
Legnépszerűbb termálfürdős települések a teljes vendégforgalom alapján – 2018 (vendégéjszakák száma)
1. Hévíz - 1 135 549
2. Hajdúszoboszló - 991 103
3. Bükfürdő - 740 158
4. Zalakaros - 638 069
5. Sárvár - 494 970
6. Gyula - 435 164
7. Visegrád - 270 189
8. Egerszalók - 198 598
9. Harkány - 184 662
10. Cserkeszőlő - 161 167
Legnépszerűbb termálfürdős települések a belföldi vendégforgalom alapján – 2018 (vendégéjszakák száma)
1. Hajdúszoboszló - 629 474
2. Zalakaros - 488 615
3. Hévíz - 443 998
4. Gyula - 383 011
5. Bükfürdő - 307 168
6. Visegrád - 244 840
7. Sárvár - 206 669
8. Egerszalók - 177 509
9. Cserkeszőlő - 145 665
10. Harkány - 130 775
Legnépszerűbb termálfürdős települések a külföldi vendégforgalom alapján – 2018 (vendégéjszakák száma)
1. Hévíz - 691 551
2. Bükfürdő - 432 990
3. Hajdúszoboszló - 361 629
4. Sárvár - 288 301
5. Zalakaros - 149 454
6. Hegykő - 89 520
7. Mosonmagyaróvár - 81 521
8. Harkány - 53 887
9. Lenti - 52 409
10. Gyula - 52 153
0 Megjegyzések