Bejelentés érkezett a rendőrségre tavaly október 27-én délelőtt, amely szerint Hajdúszoboszlón, a Malom soron egy gépkocsi az árokba csúszott. 
A rendőrök a helyszínen igazoltatták a balesetet okozó gépkocsi sofőrjét és vele szemben alkoholszondát alkalmaztak. Mivel a mérőeszköz pozitív értéket mutatott, a férfit az egyenruhások elfogták és előállították. 

A rendőrök járművezetés ittas állapotban vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt kihallgatták a 27 éves debreceni lakost, aki elismerte a bűncselekmény elkövetését.

A férfi elmondta, hogy a baleset előtti este alkoholt fogyasztott, majd annak ellenére, hogy reggel még érezte az ital hatását úgy gondolta, hogy szerelőhöz viszi a gépkocsiját.

A nyomozást a Hajdúszoboszlói Rendőrkapitányság lezárt, az iratokat átadta az ügyészségnek.