Szabó Lajos: Őrizem fényedet (a hét verse)

Szabó Lajos tősgyökeres Hajdúszoboszlói családból származik, a Hőgyes Endre Gimnázium és Szakközépiskola diákja volt. Jelenleg az Angliai Lutonban lakik.

Szabó Lajos: Őrizem fényedet


Mond, gondolsz rám,
amikor sétára indulok?
Én mindig  
ickázok a betonon, 
gondolatban megfésülöm 
a pázsit tengert,
magamhoz ölelem a penge éles levegőt,
kiszínezem a parkot,
fogom a sárgát, és szétlocsolom,
öntök rá barnát, zöldet, és narancsot,
aztán tüzet gyújtok, és vörösre festem az eget; 
és te ott vagy velem, 
rabbá teszed a tekintetem.

Megfogod a kezem?
Játszunk újra!
Gyere csak nézd, mi van itt,
megannyi szertelen, futkosó
vad gyerek.
Hajuk kócos, de mind vidám,
kergetőzzünk mi is az iskola udvarán:
kusza emlék ez csupán.
Pereg a film s  
lázasan elszalad;
ez most egy új epizód benne, minden pillanat, 
sok régi villanás, számtalan új gondolat:
pillangó kert az,
ami nekem te vagy.

Egyé válsz velem?
Sötét kabátban érkezik az este,
nagy kalapban csak úgy hangtalan,
sárga lámpást akaszt az égre,
halvány fényben nesztelen,
kúszik be a takaró alá a szerelem.
Csókpára felhőbe téved el a sóhaj…
karjaimban tartalak…
Ha tehetném sem engednélek!
Maradj így és pihenj!
Forró az ajkad.
Arcodat szemem tükrében fürdetem;
pattogó tűz láng nyelve simogat:
Őrizem fényedet.

A hét verse című rovatunkban olyan Hajdúszoboszlón élő vagy éppen elszármazott költők verseit jelentetjük meg, akik akár a kortárs, akár a poszt mortem irodalom jeles vagy kevésbé jeles személyiségei voltak, vannak vagy lesznek. Az alkotásokat a facebook oldalunkra lehet elküldeni üzenetbe.

0 Megjegyzések

Hirdetés