A hajdúszoboszlói labdarúgók a DEAC otthonában szenvedtek vereséget

Öt meccset játszottak a labdarúgó megyei I. osztály 19. fordulójának vasárnapi játéknapján. A HSE csapata ezúttal a DEAC otthonában játszott. 

DEAC – Hajdúszoboszlói SE 2–1 (1–0)

100 néző. Vezette: Forgács K. (László J., Puskás Z.)

DEAC: Rácz – Barabás, Ménes, Tóth, Bíró (Blága), Csák (Jenei), Kincses, Molnár (Báló), Tar, Varga

(Mizsák), Révai (Lénárt) Edző: Katona László

Hajdúszoboszlói SE: Sipos – Nagy L. (Gyöngy), Kálmán, Gyügyei, Nagy J. (Plókai), Éder (Butor),

Kiss (Szabó), Pataki, Éles, Kondás, Tóth Edző: Kálmán Zoltán

Gól: Bíró, Lénárt, illetve Kondás Jók: mindenki, illetve senki Kiállítva: Butor Ifi: 0–0.

Góllövő: Kondás K

Kiállítás: 88' Butor Cs.

Kálmán Zoltán: - Az előre játékunk elég inaktívra sikeredett. Így hiába voltunk mezőfölényben, nem tudtunk helyzeteket kialakítani. Nagy kár, hogy miután kiegyenlítettünk szinte fordulásból gólt szerzett a DEAC. Azt gondolom tavasszal sok csapat dolgát meg fogják nehezíteni úgy, mint a mai mérkőzésen, hiszen az NB III-ból is vannak visszajátszó játékosaik. 

Készülünk a jövőheti rangadóra a Nyíradony ellen. Itt is szeretnék megkérni minden foci szerető szoboszlóit, hogy minél többen jöjjenek ki és szurkoljanak nekünk március 24-én vasárnap 15:00-tól, hogy közösen sikeresek legyünk! Hajrá HSE!

Kálmán Zoltán: Eléggé irreális körülmények között játszottunk. Az egész mérkőzésen mezőfölényben voltunk, de sajnos ez meddőnek bizonyult. Kevés helyzetet tudtunk kialakítani és sajnos azokat se értékesítettük.

Sárrétudvari KSE–Kabai Meteorit SE 2–2 (1–0)

100 néző. Vezette: Buczkó B. (Papp J., Rosu R.)

Sárrétudvari KSE: Kiss B. – Nagy (Juhász), Szabó, Kiss Cs. (Dede), Vass, Kiss T., Tóth, Erős (Füleki), Bajnók, Rostás, Kiss D. Edző: Szabó Lajos

Kabai Meteorit SE: Fejér – Ale., Piroska, Mester (Kállai), Jeney (Plókai), Kovács, Szabó, Kozma, Veres, Czidor, Nagy Edző: Plókai Mihály

Gól: Bajnók (2), illetve Czidor (2) Jók: Kiss B., Tóth, Bajnók, illetve mindenki Kiállítva: Kiss D. Ifi: 15–1.

Szabó Lajos: Visszanyalt a fagyi. Előző héten mi mentettünk pontot az utolsó percekben, ma Kabának sikerült. Hamarabb gyűjtöttük be a két döntetlenünket, mint terveztük, de a célunk változatlan. A mai mérkőzésen sajnos két egyenrangú ellenfél volt a pályán. Ha jobban koncentrálunk a helyzeteknél, akkor simán megnyerhettük volna a mérkőzést, de sajnos a sérülések és a kiállítások ami hetek óta terheli a csapatot befolyásolták a mérkőzés kimenetelét. Gratulálok Nagy Máténak, hogy az első felnőtt mérkőzésén nagyon jó teljesítményt nyújtott és sok sikert Kaba csapatának. Megérdemelten vitték el az egy pontot.

Plókai Mihály: A mai mérkőzésen történt egy súlyos sérülés. Én annak a játékosnak kívánok mihamarabbi gyógyulást. Én minden tiszteletemet elismerem, amit ma nyújtottak egy olyan csapat ellen, akik a második helyen álltak és 0-2nél a játékosaim töretlenül mentek előre. Aki a mai mérkőzést nem látta és nem volt ott, az nem fogja elhinni, hogy a játék alapján nekünk kellett volna nyerni, de az egy pontnak is örülni kell. Végre van egy sikerélményünk. Most kell a földön maradni. Sok sikert kívánok Udvarinak. Megköszönöm Gál Richárdnak, aki igaz hogy nem kabai szurkoló, de a csapattal eljött és a szívét-lelkét kiszurkolta.

Hajdúböszörményi TE – Hajdúnánás FK 2–1 (0–0)

200 néző. Vezette: Tóth T. (Gáti Cs., Vilmányi S.)

Hajdúböszörményi TE: Csorvási – Oláh (Linzenbold), Tóth, Borbély, Szathmári, Hortó, Misák (Nagy), Kovács (Tóth), Barna, Kerek, Kerekes (Bereczki) Edző: Bogdanovics Igor

Hajdúnánás FK: László – Zsuga, Csatári, Tornyai, Szilágyi, Polgár, Újvári (Jóna), Fodor (Iván), Kiss, Kovács, Tóth Edző: Daróczi Péter

Gól: Nagy, Tóth, illetve Fodor Jók: mindenki, (Csorvási a mezőny legjobbja) illetve mindenki Kiállítva: Polgár Ifi: 1–1.

Bogdanovics Igor: Muszáj gratulálnom az ellenfél csapatnak, mert kényszerítettek minket mozgósítani minden erőnket és tudásunkat, hogy ez a meccset be tudjuk zsebelni. Mindennél fontosabb az, hogy sikerült megszerezni három pontot és úgy gondolom, hogy megérdemelten nyertünk, mert a fiúk mindent megtettek ennek érdekében. Nagyon büszke vagyok minden egyes játékosomra.

Daróczi Péter: A mai mérkőzésen az előzményeket tekintve nagyon jól és összeszedetten játszottunk, de sajnos a végjáték rosszul sikerült és azért nem tudtunk győzelemmel hazajönni. Gratulálok a csapatnak, mert küzdeni tudásból mindenki jelesre vizsgázott. Gratulálok a Hajdúböszörmény együttesének.

Derecskei LSE–DASE 3–2 (1–2)

30 néző. Vezette: Hajdú I. (Benedek Zs., Dobi Zs.)

Derecskei LSE: Menyhárt – Bun, Sólyom, Csizmadia, Pintér, Burkus, Gali, Fekete, Berán, Papp, Kovács (Alimán) Edző: Szép Sándor

DASE: Polyák – Takács (Pázmándi), Schuller, Haraszti, Matta, Varga (Kiss), Lázár, Sina, Ramakhutla, Reszler, Nagy Edző: Kovács Miklós

Gól: Schuller (ög), Nagy (ög), Csizmadia, illetve Takács, Ramakhutla Jók: mindenki Ifi: 0-0

Szép Sándor: Később nyilatkozik.

Kovács Miklós: Gratulálok a csapatomnak, mert jól futballoztak, de sajnos balszerencsések voltunk.

Hajdúsámsoni T.T.I.SZ.E. – Hajdúhadházi FK 0–0 (0–0)

50 néző. Vezette: Szabó P. (Géhl B., Molnár L.)

Hajdúsámsoni T.T.I.SZ.E.: Bajka – Kiss, Nagy, Halász, Bacskai (Biri), Salánki, Szabó B., Szabó O., Tiba (Gergely), Mertin, Tömöri Edző: Halász Zoltán

Hajdúhadházi FK: Lakatos – Posta, Kiss (Takács), Horváth, Szép (Dancsi), Halder, Hadházi, Tóth, Mihalik, Rostás, Puskás Edző: Pintér István

Jók: Nagy, Szabó O., Biri Horváth, Tóth, Posta, Puskás Ifi: 1–3.

Halász Zoltán: Alacsony színvonalú mérkőzésen közelebb álltunk a győzelemhez, mint ellenfelünk, de a kulcshelyzetekben nem voltunk elég koncentráltak, így meg kellett elégednünk az egy ponttal.

Pintér István: A hazaiak a helyzetek alapján közelebb álltak a győzelemhez, de mi nagy akarással szereztünk egy pontot.

0 Megjegyzések

Hirdetés