Kádár József festőművész 1936. július 25-én született Debrecenben. 1939-1954 között Hajdúszoboszlón élt, 1969-ben Párizsba költözött. Gyermek- és ifjúkorát Hajdúszoboszlón töltötte.
Ezek az emlékek meghatározóak maradtak számára, és meghatározták döntését, amikor 1994-ben „hazajött” Hajdúszoboszlóra.
Nemes művészetpártoló szándékát és a városhoz való kötődését mutatja, hogy 1996-ban megalapítja az ország legelső Nemzetközi Modern Múzeumát Hajdúszoboszlón.
A kiállítótermeket a város adta, de Joseph Kádár saját műveiből, kortárs magyar művészek által adományozott képekből és saját magángyűjteményéből alapítja meg városunk kulturális életét, ismertségét erősítő büszkeségét a Nemzetközi Modern Múzeumot.
A múzeum megalapításán túl és annak berendezése mellett Joseph Kádár a gyűjtemény folyamatos gyarapítása mellett nemzetközi biennálékat, rangos kiállításokat is szervezett, mellyel a város képzőművészeti életét gazdagítja.
1995-ben a művelődési központ galériájában rendezte meg az I. Nemzetközi POST-MAIL-ART Biennálét, majd 1997-ben a II-at valamint a Nemzetközi Kollázs Biennálét, és a Nemzetközi Livres-Objects (könyvtárgy) kiállítást.
Számos hazai kortárs képzőművész kiállításának adott helyt a Nemzetközi Modern Múzeumban.
2015-ben a Nemzetközi Modern Múzeum teljes anyagát felajánlotta Hajdúszoboszló városának.
Egyéni kiállítások
Egyéni kiállítások
➤ 1963 • Kossuth Lajos Tudományegyetem, Debrecen
➤ 1965 • Bocskai István Múzeum, Hajdúszoboszló
➤ 1970 • Galerie Custin, Párizs
➤ 1971 • Galerie Cheridan, Párizs
➤ 1972 • Gallery C, Los Angeles
➤ 1973 • G. B. A., Amszterdam • Central G., Caesaria
➤ 1978, 1979, 1983, 1984, 1985 • Galerie Marcel-Lenoir, Párizs
➤ 1990 • Szombathelyi Képtár, Szombathely • Napóleon Ház, Győr
➤ 1992 • Art Électro-Images (1982-92), Vasarely Múzeum
➤ 1994 • 25 párizsi év összefoglalója, Vasarely Múzeum
➤ 1995 • Art Électro-Images, Szoboszlói Kisgaléria, Hajdúszoboszló • Ecsettől a számítógépig, Szombathelyi Képtár, Szombathely
➤ 1996 • Fotó és fotogram, Xantus János Múzeum, Győr
➤ 1997 • Kollázs és kollázs-technikával készült könyvtárgyak, Árkád-Szalóky Galéria • Fotó és fotogram, Városi Művelődési Központ, Szolnok
➤ 1998 • Kollázs, Móra Ferenc Múzeum, Szeged • Horizontalizmus, Kálvária Galéria, Szeged [Judith Nem’s-sel] • Patkó Múzeum, Győr [Judith Nem’s-sel].
Válogatott csoportos kiállítások
Válogatott csoportos kiállítások
➤ 1975 • Magyar művészet, Isis Galerie, Párizs
➤ 1976 • Groupe 19, American Center, Párizs
➤ 1977 • F. I. A. C., Lyon
➤ 1982 • Tisztelet a szülőföldnek. Külföldön élő magyar származású művészek II. kiállítása, Műcsarnok, Budapest
➤ 1991 • Groupe A-Z. Art Électro-Images, Vasarely Múzeum
➤ 1991-től • Nemzetközi Grafikai Biennálé, Műcsarnok, Budapest, Győr
➤ 1992-től • Nemzetközi Art Électro-Images Biennálé, Vasarely Múzeum
➤ 1993 • Könyvtárgyak, Országos Széchenyi Könyvtár, Budapest
➤ 1994 • I. Art Électro-Images Biennale (IV. Nemzetközi elektrografikai Biennálé), Magyar Ház, Berlin • Mail Art, Post Mail Art, Magyar Intézet, Párizs
➤ 1995 • Hommage à Bartók, Szentendrei Képtár • UNESCO székház, Párizs • I. Nemzetközi Post Mail Art Biennálé, Szoboszlói Kisgaléria, Hajdúszoboszló
➤ 1996 • Nemzetközi elektrografikai Biennálé, Szombathelyi Képtár, Szombathely
➤ 1997 • Magyar szalon ’97, Műcsarnok, Budapest • I. Nemzetközi Livres-objets Biennálé, Rómer Terem, Győr.
Művek közgyűjteményekben
➤ Művek közgyűjteményekben
➤ Bocskai Múzeum, Hajdúszoboszló
➤ Damjanich János Múzeum, Szolnok
➤ Déri Múzeum, Debrecen
➤ Szent István Király Múzeum, Székesfehérvár
➤ Kassák Lajos Múzeum, Budapest
➤ Magyar Fotográfiai Múzeum, Kecskemét
➤ Magyar Nemzeti Galéria, Budapest
➤ Modern Múzeum, Hajdúszoboszló
➤ Petőfi Irodalmi Múzeum, Budapest
➤ Szépművészeti Múzeum, Budapest
➤ Szombathelyi Képtár, Szombathely
➤ Vasarely Múzeum, Pécs
➤ Xantus János Múzeum, Győr
➤ Zenetörténeti Múzeum, Budapest
0 Megjegyzések