Már keresi a műszaki ellenőrt a Hortobágyi Természetvédelmi és Génmegőrző Nonprofit Kft. azzal a majdnem 3 milliárd forintos fejlesztéssel összefüggően, amelytől még több turistát várnak a puszára, illetve a helyi kis- és középvállalkozások fejlődését remélik.
Az idén májusban kezdődő és jövő ősszel záruló beruházások során egyebek mellett fejlesztenék a mátai lovasközpontot és a Pusztai Állatparkot, felújítanák a víziszínpadot, a négygémű kutat, megkotornák a folyómedret, de a Kilenclyukú hidat is lefestenék - írja a civishir.hu.

A műszaki ellenőri munkáról szóló felhívás a Közbeszerzési Értesítő szerint a lovasközpontot (négyévszakos bemutatótér, parkoló kialakítása, lelátók felújítása-árnyékolása stb.) és a Pusztai Állatparkot érinti. 

Utóbbi esetben a majdani kivitelezőnek többek között legalább 40 méter hosszú hidat kell építenie a bivalyfürösztő tónál és felújítani az állatok bemutatását szolgáló egyes épületeket.

Az ajánlattételi határidő április 3.