Debrecenben is svájci mintára vezetnének vissza embereket a munka világába

Tetétlen után Debrecenben is megnyílt azt a segítő műhely, ami évek óta munka nélkül élőket juttatna megélhetéshez.
A cél az, hogy a Ability Work program keretében az ide jelentkező - főként a szakképzésből kilépő vagy régóta állást kereső - emberek megtalálják azokat a munkaköröket és persze cégeket, ahol beilleszkedhetnek a munka világába.

Tetétlen után a Debrecenben is megnyílt a műhely, ami ilyen emberekkel foglalkozik. Az ünnepélyes átadáson a program szervezői azt mondták: három hónap alatt szeretnék elérni, hogy akik részt vesznek a fejlesztő műhelyfoglalkozásokon, alkalmasak legyenek elhelyezkedni.

- A közös munka az álláskeresőkkel egy évig tart, de senkit nem szeretnénk ennyi ideig a programban tartani. A célunk az, hogy amint lehetséges és felkészültek rá, az álláskeresőt munkába helyezzük és a bennmaradási időszak alatt is nyomon kövessük a helyzetét. Amennyiben elbizonytalanodnak, akkor is megkereshet bennünket – mondta el Novotni Edit, a Csat Egyesület szakmai vezetője.

Egyre nagyobb a szakemberhiány. Erről már a foglalkoztatáspolitikáért is felelős államtitkár beszélt.

Bodó Sándor azt mondta: fontos, hogy a munkaerőpiacról korábban kiszorult hátrányos helyzetű embereket is vissza lehessen csábítani a foglalkoztatásba.

Ez nagyon nehéz olyanok esetében, akik már évek óta nem dolgoznak. Ehhez új módszerekre van szükség, amiben nagy segítséget jelentenek a civil szervezetek.

- Fordulnunk kell a fiatalok felé és a tartalék felé is, amit a kisgyermekes anyukák jelentenek. De fordulnunk kell a fiatal nyugdíjasok felé is – hangsúlyozta Bodó Sándor.

Az Ability Work projekt Tetétlenen, Debrecenben és Berettyóújfaluban szeretné a munka világába visszavezetni az embereket. A csaknem 300 millió forintos Európai Uniós támogatásból 24 csoporton próbálják ki a svájci minta alapján felépített programot - írja a dehir.hu.

0 Megjegyzések

Hirdetés