Vastag Tamás is eljött a hajdúszoboszlói eseményre. 
Március 23-án, a tavaszias, napos szombat délelőttön több tucat ember gyűlt össze a hajdúszoboszlói Aqua-Palace szörfépületének földszintjén. A 11 órás kezdési időpontra már készen állt a tornaterem az érkező vendégek és fellépők fogadására, izgatottan várva Szvitacs Alexát, Vastag Tamást és a támogatói sokaságot. Az időjárás kegyes volt, végig ragyogó napsütés kísérte az eseményt, így a szabadtéri programokat is.

Mosolygós jelenlét

Hosszú lenne részletesen sorra venni mindazt, ami ez alatt a hét óra alatt történt: a számtalan mosolyt, a rengeteg jó szót, az elhullajtott könnycseppeket, az adott és kapott ölelések számát. A teljesség igénye nélkül mégis fontos lenne kiemelni két mozzanatot: az egyik Alexa mosolygós jelenléte, aki őszintén örült az érkezőknek, mindenkivel váltott néhány szót, kedvesen eleget tett a rengeteg közös fotó kérésnek is. A másik Vastag Tamás közvetlensége, a tanmesének is beillő szóképei.

Alexa az augusztusi műtétet követő felépülése alatt, majd a decemberi budapesti gálán, illetve most, a hajdúszoboszlói támogatói rendezvényen is tövig nyomta a gázt, a megjelenteknek pedig nem volt más választása, mint követni őt.

Ezen a napon a hajdúszoboszlóiak jóvoltából új lendületet kapott minden erőfeszítés, amely Alexa céljainak támogatását szolgálja, és ennek eredményeképpen 3 millió 36 ezer forint gyűlt össze az asztaliteniszező javára.

Forrás: Kulcsár Béla / haon.hu