A Hajdú-Bihar Megyei Röplabda Szövetség által rendezett torna ötödik fordulóját Hajdúszoboszlón rendezik meg a hétvégén.
A negyedik fordulóban, a Kerekestelepi Strandon a hölgyek versenyét ismét a Gulyás Vivien, Mező Beatrix páros nyerte, így az összetett versenyben már 8 ponttal megelőzik a forduló idején Finnországban edzőtáborozó Fehérvári Vivient és Kovács Anettet.
A férfiaknál is a tabellát vezető Pilka Gábor és Lakatos Attila győzött, így ők már 10 pontra hizlalták előnyüket a harmadik Puskás Kristóffal szemben.
A vegyes párosok 4. fordulójában Gulyás Vivien és Lakatos Attila utasították maguk mögé a mezőnyt, így 15-15 pontjukkal visszavették a vezetést a 12-12 pontos Nagy-Szabó Kármentől és Nagy Mártontól.
Július 20-án, szombaton Hajdúszoboszlón a női és a férfi párosok a Mediterrán tengerpart, Közép-Európa legnagyobb épített strandmedencéje mellett játszanak majd, míg július 21-én, vasárnap a vegyes párosok mérkőzéseit rendezik meg.
Mindkét nap reggel 8 és 9 óra között várják a rendezők a Strand főbejáratánál a játszani vágyókat, játéktudástól függetlenül mindenki nevezhet.
0 Megjegyzések