Szenzáció! Prima díjat kapott a Fazekas Dinasztia, a nádudvari fekete kerámia mesterei

Egyedülálló társadalmi elfogadottság, figyelem és elismerés övezi az idén 17 éves Prima Primissima Díjat. A hagyományhoz hasonlóan a jelöltek listáján a magyar tudomány, művészet, kultúra és sport példaértékű teljesítményt nyújtó képviselői szerepelnek. A közönség ismét lehetőséget kap a szavazásra, a Prima és a Junior Prima jelöltekre is lehet majd voksolni.
A Prima Primissima Díj egyet jelent a kiemelkedő teljesítmények elismerésével, a jelöltek példaértékűt alkottak a kultúra, művészet illetve a tudomány területén. Idén már harmadik alkalommal, a határon túl élő magyar, magukat magyarnak valló, illetve magyarul is alkotó magánszemélyek és alkotóközösségek is jelölhetők. Az OTP Bank immár hét éve tartja fenn a kiemelkedő társadalmi elfogadottsággal bíró díjat, amelynek köszönhetően művészek, újságírók, tudósok, sportolók és oktatók kapnak elismerést.

Az Alapítvány küldetése és célja a kezdetektől az, hogy a díj révén hozzájáruljon a magyarországi és a határon túli kulturális és tudományos élet szereplőinek szakmai munkájához, fejlődéséhez, hogy a magyar szellemi élet és annak kiemelkedő művelői kiemelt támogatást kapjanak. A Prima Primissima Díj olyan megbecsültségnek örvend, olyan értéket képvisel, hogy már a jelöltté válás is nagy elismerést jelent, a díjazottak pedig büszkén viselik a kitüntetést. Az értékes életművek elismerése mellett az ifjú tehetségek felkutatása és megmutatása is fontos küldetés. A 2007-ben alapított Junior Prima Díj is számos reménység felemelkedéséhez nyújtott már támogatást.

„A Prima Primissima díj jelöltjei által felmutatott teljesítmény a tehetség mellett hosszú évek kiemelkedő és áldozatos alkotómunkájának, erőfeszítésének és kitartásának köszönhető. Minderre csak a legkiválóbbak képesek. Számunkra magától értetődő kötelezettség, hogy a díjjal felhívjuk a figyelmet, reflektorfénybe állítsuk ezeket a magyar honfitársainkat. A Prima Primissima díjazottjainak egyre bővülő névsora bizonyítja, hogy a magyar gondolkodók, alkotók, sportolók értékteremtése rendkívüli, hozzájárulnak a magyar és azon keresztül az egyetemes kultúra építéséhez, hazánk hírnevének öregbítéséhez. A díjátadó számomra az évek során ettől vált nemcsak ünneppé, hanem egy olyan tradíció jelképévé is, amely remélhetőleg fennmarad a jövőben is” – mondta Dr. Csányi Sándor, a Prima Primissima Alapítvány Kuratóriumának elnöke.

Az idei díjazottakkal együtt immár 510-re nő majd az elismerésben részesülő kiválóságok száma, akiknek alkotómunkáját, tehetségük fejlesztését eddig összesen 4,4 milliárd forinttal támogatta a Prima Primissima Alapítvány.

Az elmúlt évekhez hasonlóan idén is harminc díjazottat választanak majd ki. A magas erkölcsi elismerés mellett összesen 250 millió forintos támogatásban is részesülnek a saját szakterületükön kiválót alkotó honfitársaink. A Junior és Megyei Primák további 120 kitüntetést kapnak, a díjjal járó összesen 150 millió forinttal együtt.
A díjak struktúrája sem változik, továbbra is tíz kategóriában hirdetnek kiválóságokat: magyar irodalom, magyar színház és filmművészet, magyar képzőművészet, magyar tudomány, magyar oktatás és köznevelés, magyar építészet és építőművészet, magyar sajtó, magyar sport, magyar népművészet és közművelődés, magyar zeneművészet.
Minden kategóriában három díjazott kap helyet, az alapítvány Kuratóriumának tagjai és a VOSZ kibővített elnöksége pedig titkos szavazással közülük választja ki a Primissimákat, összesen tízet. A Primissimák 15, míg a Primák 5 millió forint elismerésben részesülnek. A Közönségdíjas 15 millió forinttal lesz gazdagabb, a jelölt személye idén is SMS-szavazással dől el. A szavazást minden évben nagy érdeklődés kíséri, amelyet várhatóan idén is ösztönöz majd a voksolás résztvevői között kisorsolt új Mercedes-Benz CLA személygépkocsi is. Szavazni november eleje és december eleje között lehet, a szavazás részletei itt érhetők el: www.primaprimissima.hu.  

A harminc év alatti tehetségeket jutalmazó Junior Prima díj kategóriái sem változtak: a tudomány, a zene, a népművészet, a színház- és filmművészet, valamint a sajtó terén kiemelkedő fiatal tehetségeket támogatja, kategóriánként akár tízet is. A Junior Primák jutalma 2-2 millió forint. A külön kategória társalapítói, a Magyar Fejlesztési Bank, az MVM Magyar Villamos Művek Zrt., a Docler Holding, a KAVOSZ Zrt. és a Takarékbank.
Emellett idén is átadják a Területi Prima díjakat, melyeket 19 megyében, megyénként hárman nyerhetnek el. A díj célja a helyi közösségek erősítése és az értelmiségi eredmények elismerése. A díjazottak jutalma 1-1 millió forint.

2019. évi Prima díjazottak

Magyar irodalom:
Alexa Károly, író, irodalomtörténész
Ferdinandy György, író, költő
Sárközi Mátyás, író

Magyar színház- és filmművészet:
Ascher Tamás, színházi rendező
Szarvas József, színművész
Tóth Ildikó, színművész

Magyar képzőművészet
Bak Imre, festőművész
Lovas Ilona, képzőművész
Waliczky Tamás, animációs és újmédia művész

Magyar tudomány
Dr. Ádám Veronika, professor emeritus, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja
Dr. Fülöp Ferenc, vegyész, egyetemi tanár
Szász Domokos, matematikus

Magyar oktatás és köznevelés
Napsugár Alapítvány, gyermekfolyóirat kiadó, gyermek- és pedagógusrendezvények szervezője
Neuwirth Anna Mária, néptáncpedagógus
Tudományos Ismeretterjesztő Társulat, ismeretterjesztő egyesülés

Magyar építészet és építőművészet
Bachman Gábor, építész, tervezőművész
Dr. Ferkai András, építészettörténész, egyetemi tanár
Zsuffa Zsolt, építész

 Magyar sajtó
Dr. Exterde Tibor, szerkesztő, műsorvezető
Keresztes Ilona, Kossuth Rádió vezető szerkesztő
Millásreggeli, reggeli gazdasági rádióműsor

Magyar sport
Göröcs János, labdarúgó
Dr. Kamuthy Jenő, vívó, orvos, sportvezető
Dr. Kotsis Attiláné Kincsesy Gabriella, ny. testnevelő tanár és ny. mester edző, ma aktív szaktanácsadó

Magyar népművészet és közművelődés
Balogh Kálmán, cimbalomművész
Fazekas Dinasztia, a nádudvari fekete kerámia mesterei
Téka Alapítvány, közművelődést és szórványoktatást szervező civil szervezet

Magyar zeneművészet
Dés László, előadóművész, zeneszerző
Dubrovay László, zeneszerző, ny. egyetemi tanár
Gulyás Dénes, operaénekes, a Pécsi Nemzeti Színház zeneigazgatója, rendező

0 Megjegyzések

Hirdetés