A Hajdúszoboszlói Járási Ügyészség nagyobb értékre elkövetett orgazdaság bűntette miatt emelt vádat az ellen a férfi ellen, aki nagy mennyiségű, bűnös úton szerzett cigarettát tárolt a lakóhelyén és azt onnan értékesítette.
A nádudvari férfi 2018 tavaszán munkahellyel, rendszeres jövedelemmel nem rendelkezett, ezért elhatározta, hogy külföldről származó, adózás alól elvont cigarettát, illetve szeszes italt vásárol és azt haszonnal tovább értékesíti, így bevételre tesz szert.

2018 májusában ismeretlen személytől vásárolt meg 2000 doboz különféle márkájú, fehérorosz és moldáv adójeggyel ellátott cigarettát, illetve 5 liter ismeretlen eredetű alkohol terméket, amelyen magyar zárjegy nem volt – ismertette közleményében a Hajdú-Bihar Megyei Főügyészség.

A vádlott tudta azt, hogy az általa megvásárolt termékek illegális eredetűek.

2018. július 16-án a férfi lakóhelyén házkutatást tartottak, amelynek során 1910 doboz külföldi zárjeggyel ellátott cigarettát és 4,2 liter szeszes italt foglaltak le.

A vádlott által megszerzett, bűncselekményből származó termékek kiskereskedelmi forgalmi értéke 2 millió 715 ezer forint.

A bűncselekmény elkövetését beismerő vádlott ellen a Hajdúszoboszlói Járási Ügyészség nagyobb értékre elkövetett orgazdaság bűntette miatt emelt vádat a Hajdúszoboszlói Járásbíróságon. A járási ügyészség a büntetővégzés meghozatalára irányuló vádiratban indítványt tett arra, hogy a járásbíróság az iratok tartalma alapján, tárgyalás lefolytatása nélkül a vádlottat felfüggesztett börtönbüntetésre ítélje, továbbá a lefoglalt cigarettát és szeszes italt kobozza el.