A Hajdúszoboszlói Rendőrkapitányság lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást egy helyi lakossal szemben.
A nyomozás adatai szerint a 39 éves férfi 2019. szeptember 2-án 16 óra 45 perc körül ellopta a sértett hajdúszoboszlói bankautomata nyílásában felejtett készpénzét.
A rendőrök a feljelentést követően adatot gyűjtöttek, tanúkat hallgattak meg, amely eredményeként azonosították a feltételezett elkövetőt. Az egyenruhások a helyi lakost előállították a rendőrkapitányságra, ahol a nyomozók kihallgatták. A férfi elmondta, hogy
az ottfelejtett egymillió forintot csak eltette megőrzésre, és várta, hogy valaki jelentkezzen érte.
A rendőrök a gyanúsítottól lefoglalták a pénzt, amit visszaadtak a sértettnek.
A Hajdúszoboszlói Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya a nyomozás vizsgálati szakaszában a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és az iratokat átadta az ügyészségnek.
0 Megjegyzések