A Magyar Mélyépítő-HSE jövő hét elejétől kezdve három hétig még edzeni fog

Vannak még kérdések a labdarúgó NB III. következő szezonját illetően.

Mint ismeretes, az MLSZ hétfőn közleményben jelentette be, hogy az NB I. és a Magyar Kupa küzdelmein kívül minden sorozatot lezár. Ennek értelmében nem hirdetnek végeredményt, hivatalosan nincs bajnok, sem kieső. A lezárt táblázatok alapján viszont bajnokságonként bizonyos pozícióban végző csapatok lehetőséget kapnak a következő idényt eggyel magasabb osztályban kezdeni, de lesznek, akik kénytelenek majd alacsonyabb ligába nevezni.

Az NB III. három tizenhat csapatos csoportból áll. A kiírás szerint ezek utolsó három helyezettjei és a legkevesebb pontot gyűjtő tizenharmadik – jelen esetben ez a DVSC II. – esik vissza a megyei I. osztályokba. Róka Géza cégvezető beszélt erről a helyzetről a Hajdú-bihari Naplónak. – Mivel az összes NB I.-es klub jogosult második csapatot indítani a harmadosztályban, ezért a kis Lokit nem érinti, hogy hány ponttal és milyen helyen áll a bajnokságban. Ettől függetlenül nyilván mindig a lehető legjobb eredményt szeretnénk elérni.

Erős együttműködés

A DEAC NB II.-be jutásával a következő idénytől megvalósul a debreceni labdarúgás piramisa, mely szerint az NB I.-től a megye I.-ig minden osztályban szerepel cívisvárosi csapat. Ennek fontosságát az egyetemi klub szakosztályvezetője, Pöszmet Tibor is kiemelte korábban a Naplónak. Róka Géza szerint ez egy fantasztikus lehetősége a debreceni futballnak. – Szeretnénk továbberősíteni az együttműködést a DEAC-cal, az MLSZ is biztosít kooperációs lehetőséget NB I.-es és NB II.-es klubok között. Így azok a játékosok, akik egyelőre kevesebbet szerepelnek az első csapatnál, játszhatnak majd másod-, illetve természetesen a kis Lokival harmadosztályban is.

Élnének a lehetőséggel

Minden évben kérdés, hogy a megyei I. osztályból feljutók közül mely csapatok tudják vállalni az NB III.-mal járó pluszterheket. Hajdú-Bihar megyében a lezáráskor első helyen álló Monostorpályi SE már jelezte, hogy nem tud indulni, a második Magyar Mély­építő-HSE viszont szívesen élne a lehetőséggel. Szabó Gergely János, a szobosz­lóiak vezetőedzője beszélt erről a Naplónak.

– Elég képlékeny még ez a dolog. Több megyei első helyezettnek nincs meg az NB III.-as licence, de az ezzel kapcsolatos fellebbezéseket még május tizenötödikéig lehet benyújtani a szövetségnek, szerintem utána lesznek majd konkrétumok.

Minden adott

A klub volt már harmadosztályú, a vezetőségnek pedig nem titkolt célja, hogy az egyesület ismét tartósan ott szerepeljen. – Az infrastruktúránk és az utánpótlásunk adott ahhoz, hogy feljebb léphessünk, a korosztályos csapatok edzői is azon dolgoznak, hogy minél magasabb szinten szerepelhessenek a felnőttek. Úgy tudjuk, hogy az MLSZ célja, hogy négycsoportossá alakítsa az NB III. küzdelmeit, ami létszámbővítéssel jár. Abban bízunk, hogy ha arra kerül a sor, hogy ezeket a helyeket fel kell tölteni, akkor mi is lehetőséget kapunk majd. Ha így történne, akkor nagyon örülnénk neki, ha nem, akkor készülünk a megye I.-re, mert ott kell majd helytállnunk – mondta Szabó Gergely János.

A vezetőedző elmondása szerint A Magyar Mélyépítő-HSE jövő hét elejétől kezdve három hétig még edzeni fog, hogy aztán a nyári szünetet követően elkezdjék az alapozást a következő szezonra.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések