A vádlott bűnösségét életveszélyt okozó testi sértés helyett emberölés bűntett kísérletében mondta ki.
A Debreceni Fellebbviteli Főügyészség indítványával egyezően a Debreceni Ítélőtábla hétfői határozatával az Egri Törvényszék ítéletét megváltoztatva a vádlott bűnösségét emberölés bűntettének kísérletében állapította meg, a börtönbüntetését és a közügyektől eltiltás mellékbüntetést egyaránt 8-8 évre súlyosította.
A törvényszék az április 28-án kihirdetett ítéletével a megyei főügyészség vádiratától eltérően az ismerősét az italboltból kirángató, majd a betonjárdán hanyatt lökve fejére taposó, koponyáján életveszélyes sérüléseket okozó vádlott bűnösségét életveszélyt okozó testi sértés bűntettében mondta ki. Az ítélet indokolása szerint ugyanis a vádlott nem akarta a sértett halálát. Az elkövetés körülményeiből a törvényszék ölési szándék hiányára következtetett – tájékoztatott a Debreceni Fellebbviteli Főügyészség, amely a vádhatóság súlyosításra irányuló fellebbezése alapján a bizonyítás továbbfejlesztését indítványozta. Álláspontja szerint az elsőfokú bíróság nem értékelte azt, hogy a vádlott a kirívóan durva cselekményével létfontosságú testtájékot támadott. A sértett fejének a betonjárda közelében való elhelyezkedése és megtaposása a vádlott testsúlya, fizikai ereje, valamint erőkifejtése alapján egyaránt arra utal, hogy tudatában volt a halálos eredmény bekövetkezésének lehetőségével, de ez iránt közömbös maradt.
A Debreceni Ítélőtábla a büntetőügy iratai alapján az ítéleti tényállást lényeges tények és körülmények tekintetében egészítette ki. Osztotta a fellebbviteli főügyészség indítványát és a vádlott bűnösségét élet elleni bűntett kísérletében mondta ki. Az ítélőtábla álláspontja szerint a vádlott a durva erőszak céltudatos alkalmazásával belenyugodott a sértett halálának lehetőségébe. Az általános és az egyéni büntetési célok eléréséhez vele szemben hosszabb tartamú börtönbüntetés és mellékbüntetés kiszabásáról határozott.
A Debreceni Ítélőtábla ítélete jogerős.
0 Megjegyzések