Nagyon meg fogtok ezen lepődni: gyönyörű feldolgozásokkal hódít a videómegosztón egy hajdúszoboszlói fiatal duója

Tehetségkutató versenyeken nem indul a duó. 
Semmi fényűzés, a titok az egyszerűség. Egy akusztikus gitárral a kézben is lehet tökéleteset énekelni, s a két dráma tagozatos adys srác be is bizonyította ezt. 
– Kiskorom óta vonzódom a zenéhez, mivel apukám tíz éve üzemeltet egy klubot Hajdúszoboszlón 
– mondta Káposztás Bálint, a duó énekes tagja. 

A gitáros, a 17 éves Tóth Erik is gyerekkora óta zenél, nagyjából kilenc éve. A fiatalok a középiskolában fedezték fel egymás tehetségét; leültek zenélni, és össze is állt a kéttagú formáció.

A fiúk YouTube-csatornáján egyelőre még pár dalt dolgoztak fel, viszont szembetűnő, hogy mindegyik szám eredeti előadója Majka. 
– A mai fiatalok körében nagyon ismertek a dalai, és sokan szeretik őt. A „cover”, vagyis az átdolgozás pedig nagy népszerűségnek örvend a közösségi médiában –
 magyarázta az énekes. 

BE Band

Elérhetőségek! Intagram @parduckaa @_akaposztas_

Hozzátette: 
– Szeretnénk ismertek lenni abban a stílusban, amit mi képviselünk. Nincsenek nagy álmaink, elsősorban most az a legfontosabb, hogy élvezzük, amit csinálunk 
– hangsúlyozta a 16 éves Bálint. 

A hajdúszoboszlói fiatal azt is kifejtette, hogy egyhamar biztosan nem láthatjuk őket a televízióban.
– Nemsokára indul az X-faktor, és volt róla szó, hogy elindulunk, de aztán elvetettük. Mi abban szeretnénk kitűnni, hogy a közönséget a személyiségünkkel ragadjuk meg, és azt érezzék amit mi, amikor zenélünk: felszabadultságot és örömöt.



A haon.hu nyomán

0 Megjegyzések

Hirdetés