Szerdán megoperálták Nagy Ferót. A rockénekes térdében egy porc vált le, ami hónapok óta nehezítette a mindennapjait, állandó fájdalommal járt. Ennek ellenére sokáig elodázta a beavatkozást, de most már örül, hogy túl van rajta.
– Szerencsére minden rendben volt a műtét alatt, de nem is lehetett volna másképp, úgy vigyáznak itt az emberre! Az ország legjobb térddokijának a kezében voltam, és az altató főorvos asszony is egy tündér volt, mire belekezdtünk volna a beszélgetésbe, már el is aludtam. Szinte észre sem vettem, máris kész voltunk! Nem mondom, hogy csillagokat látok, de maradjunk annyiban, hogy érzem – közölte Nagy Feró.

Beatrice frontemberének nem kellett sokáig a kórházban rostokolnia, még szerda este távozhatott, a hétvégén pedig már jelenése is van.

Pénteken Hajdúszoboszlón lép fel, szombaton pedig jön A Dal első elődöntője.