Gratulálunk a kinevezéshez: Kircsi Lajos lett a fürdő új igazgatója

Kircsi Lajos személyében új cégvezető igazgatója van a fürdőnek  aki korábban 24 éven keresztül Czeglédi Gyula mellett a társaság gazdasági igazgatójaként dolgozott. 

2020. január 24-én Közgyűlés megtartására került sor a Hungarospa Hajdúszoboszlói Gyógyfürdő és Egészségturisztikai Zrt. székhelyén, a Központi Irodaház tárgyalótermében.
A képen szemben ül: Kircsi Lajos cégvezető vezérigazgató, Dr. Zajdó Zsolt az Igazgatóság elnöke és Varga Judit titkárságvezető, humánszervező és esélyegyenlőségi referens

A közgyűlésen Hajdúszoboszló Város Önkormányzatát Czeglédi Gyula polgármester, míg Dolgozói és Segélyező Alapítványunkat Nyéki István Kuratóriumi elnök képviselte, valamint jelen voltak a Hungarospa Felügyelő Bizottságának tagjai, illetve az Igazgatóság elnöke.

A Közgyűlés keretében hivatalosan is kinevezésre került a Hungarospa Hajdúszoboszlói Zrt. új cégvezető vezérigazgatója Kircsi Lajos személyében, aki korábban 24 éven keresztül a Társaság gazdasági igazgatójaként dolgozott. Kircsi úr közreműködésével tovább folytatódhat a Társaság korábbi sikeres időszaka és a tulajdonosok által kitűzött célok teljesítése.
A képen szemben ül: Nyéki István kuratóriumi elnök, Czeglédi Gyula polgármester, Harsányi István FB elnök és Nagy Balázs FB tag

A hungarospa.hu nyomán

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések