2019. március 22-én (pénteken) 19 órakor Anton P. Csehov Egyfelvonásos komédiáját láthatja a hajdúszoboszlói közönség a Kovács Máté Városi Művelődési Központ és Könyvtárban. 
A társulat Anton Pavlovics Csehov A dohányzás ártalmairól és a Leánykérés című alkotásait viszi színpadra. 

A dohányzás ártalmasságáról

A dohányzás ártalmairól című monodrámában Nyuhin Ivan Ivanovics (Trill Zsolt) tart kiselőadást a nézőknek. A kedélyesnek tűnő elbeszélése alapján fokozatosan körvonalazódik előttünk egy zsarnoki elnyomásban élő, tehetetlen férj és apa képe. Vallomása életéről, családjáról, eltiport tehetségéről a kezdeti derű után fokozatosan szánalmat, részvétet, szomorúságot ébreszt a nézőkben.

Leánykérés

A Leánykérésben Lomov Ivan Vasziljevics (Tóth László) földbirtokos a szomszéd Csubukov (Trill Zsolt) csúnyácska vénlányának (Kacsur Andrea) a kezét szeretné megkérni. Ám ez nem megy zökkenőmentesen a lány, Natalja Sztyepanovna nehéz jelleme miatt. Az első látásra kedves és szelíd kislányból ugyanis a komédia alatt veszekedős, házsártos, sőt, hisztérikus nővé alakuló Natalja sértett büszkeségből elkergeti, majd apja segítségével visszahívja a vőlegényjelöltet.

Szereplők: Csikos Sándor, Diószeghy Iván, Vlajk Mária és Tóth Kálmán 
Rendező: Pinczés István (Jászai Mari – díjas)

Belépődíj: 1.500,- Ft