Tavaly október elején az ország katasztrófavédelmi mobil laborjainak szakemberei Hajdúszoboszlón jártak. Kétnapos verseny keretében mérték össze tudásukat. 

Az összetett feladatok, a feltétezett kárhelyszínek minden csoportnak komoly fejtörést okoztak. Idén március közepén az őszi verseny tanulságait dolgozták fel a romvárosban. 

Ennek során a versenyfeladatokkal korábban még nem találkozott állomány is végrehajtotta a különböző károk felszámolásával kapcsolatos műveleteket – írja honlapján a megyei katasztrófavédelem.

A továbbképzésben és a feladatok elvégzésében a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság Országos Iparbiztonsági Főfelügyelőségének szakemberei nyújtottak segítséget a megyék mobil laborosainak. 

A legösszetettebb pályákon mentek végig, részletesen átbeszélték a mérési feladatokat, az eredmények gyors kiértékelését, majd a mentesítést is elvégezték.