Hajdúböszörményben rendezték meg a Városok, falvak szövetsége kulturális régió egyesület soron kihelyezett ülését, melyre önkormányzatunkat is meghívták.
A hétvégi rendezvényen Czeglédi Gyula polgármester úr felkérésére Majoros Petronella alpolgármester asszony Dr. Bihari Horváth László múzeumigazgatóval együtt pillanthatott bele a szövetség munkájába.
A több mint 30 tagból álló szervezetnek Hajdúszoboszló ma még nem tagja, ezért fontosnak tartottuk az együttműködés alapjainak megismerését.
2011-ben a Városok Falvak Szövetsége azzal a céllal jött létre, hogy erős kulturális hálózatot építsen ki és működtessen tagjai között - nyilatkozta lapunknak Majoros Petronella alpolgármester asszony.
Egymás értékeinek, identitásának megismerése és megismertetése, közös kiállítások, rendezvények szervezése, művészeti csoportok, tehetséges gyermekek táboroztatása, valamint közös projektek kidolgozása és az érdekérvényesítés is a szövetség tevékenységei között szerepel.
Halász János a Városok, Falvak Szövetségének elnöke köszöntőjében külön üdvözölte, hogy Hajdúszoboszló és Nádudvar önkormányzata is elfogadta a meghívást, remélve azt, hogy hamarosan mindkét település aktív tagként vesz részt a kulturális szervezet munkájában és bemutathatja értékeit.
0 Megjegyzések