A hajdúszoboszlói sofőr elmondása szerint, amíg kiszállt a járműből, hogy az út szélén vizeljen, addig a migránsok egyszerűen bemásztak a nyitva hagyott gépjármű hátuljába. A sofőr egy közeli benzinkút mellé hajtott a migránsokkal, ahol előbb a kútkezelőktől, majd a közelben posztoló egyenruhás vámosoktól kért segítséget

Hétfőn délután négy óra tájban történt az eset Kiskunhalas közelében, a Kunfehértó felé vezető 5412-es számú úton, amikor a hajdúszoboszlói féri Bajára tartott gépjármű alkatrészekért, de megállt, hogy elvégezze a kisdolgát. Elmondása szerint eközben arra lett figyelmes, hogy az út menti bokrok közül többen kiugráltak, és hallotta a mikrobusz hátsó ajtajának csapódását is.

Az idegenek az utastér mögötti raktérben bújtak meg. A sofőr visszaszállt a gépkocsiba és megfordult Kiskunhalas irányába, ahol a déli városkapunál lévő üzemanyagkút mellett leparkolt, majd elmondása szerint előbb a benzinkutasoktól próbált segítséget kérni, de ők, állítása szerint nem foglalkoztak vele. Utána vette észre a közelben posztoló vámosokat, és tőlük kért segítséget, akik azonnal értesítették a rendőröket.


Az igazoltatás során kiderült, hogy 10 migráns férfi foglalta el a mikrobusz hátulját. Civil ruhás nyomozók is érkeztek, akik lefényképezték a külföldieket, rögzítették az adatokat és meghallgatták a mikrobusz vezetőjét is.

A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószolgálatának hétfői határrendészeti összesítése szerint a megye határszakaszán szolgálatot teljesítő egyenruhások december 21-én 5 óra 30 perc és 17 óra 30 perc között 5 esetben összesen 30 határsértőt tartóztattak fel Hercegszántó, Kelebia, Dávod, Kiskunhalas, Bácsbokod és Tompa közigazgatási területén. Ellenőrzésük során a migránsok szír, szomáliai és afgán állampolgárnak vallották magukat, azonban sem személyazonosságukat, sem magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét hitelt érdemlően nem tudták igazolni. A járőrök a hatályos magyar jogszabályoknak megfelelően visszakísérték őket az ideiglenes biztonsági határzárhoz.