Juhász-Nagy Balázs és Zsiros Renáta díjazott pályaművükben a terület elemzése után a lehető legkedvezőbb telepítést választották ki egy reprezentatív épületet álmodva a helyszínre.

Az önkormányzat eredeti szándéka az volt, hogy adott területre, konkrét létesítményre írjon ki pályázatot. Később, mérlegelve a korábbi elképzelést, mégis az ötletpályázat mellett döntöttek, mivel egy ötletpályázat sokkal összetettebb, több lehetőséget magában rejtő, több kapcsolódási kérdést felszínre hozó alternatíva. Juhász-Nagy Balázs és Zsiros Renáta terve azok közé a pályaművek közé tartozik, amelyek az eredeti területen kívül próbálták elhelyezni az építményt, a Debreceni út felől, és úgy nyitották meg a területet, hogy az nem járt jelentős bontással. A bírálóbizottság értékeléséből kiderül, a pályázók megtalálták azt a helyszínt, ahol úgy lehet elhelyezni az épületet, hogy a meglévő épület együtteshez komponálják hozzá az új létesítményt, új gondolatot hozva a projekthez.

Helyszín elemzés

A tervezési terület Hajdúszoboszló északkeleti részén helyezkedik el, a város határában, a gyógyfürdő- és üdülőterületekhez közel, a Debreceni út mentén. A pályázat lehetséges helyszínei a Szép Ernő utcai kollégium és nyári napközis tábor területe, a műfüves labdarúgó pálya területe, valamint a volt Hajdú kemping Szép Ernő utca felőli vége.

A vizsgált terület jellemzői:

Földrajzi helyzetét tekintve a telek a város szélén helyezkedik el, amely a lakók számára kissé távoli területen található, a fürdőterületekről viszont könnyen megközelíthető. Északi oldalról családiházas övezet határolja, amelynek nyugati oldalához szállodasorok csatlakoznak. A nyugati oldalon egy bekötőút (Kemping utca) található. A telek ezen sarki területén egy elég rossz állapotban lévő földszintes szórakozóhely található, amely a szemközti reprezentatív szállodával merőben ellentétes képet mutat. A terület déli határán helyezkedik el a Debreceni út, amelynek nyugati oldalán kevésbé esztétikus ipari területek találhatóak. Nyugati oldalon egy kisebb erdő helyezkedik el. Az erdős területek kiszorultak a város határára, utolsó maradványuk a Debreceni út két oldalán helyezkedik el, a város „kapujánál". A területen egy kisebb út vezet át (Szép Ernő), amely kissé szerencsétlenül egy autóműhely melletti szűkös területen „akar" kikötni a Debreceni úthoz. A gyalogos közlekedés a nagy labdarúgópálya elkerítése miatt csak a nemrég kialakított parkos területen lehetséges, amely a járókelők elől kissé eldugva az ipari zóna mögött fekszik. Itt kapott helyet a játszótér, skateboard pálya és egy focipálya, amelyet egy kanyargós futópálya vesz körül. A jelenlegi „sportligetet" nyugatról a Hajdú kemping kissé elavult épületei, keleti oldalon pedig a már korábban említett szórakozóhely határolják. A multifunkciós csarnokot – amely több kulturális eseményeknek is helyt kíván adni – olyan területen célszerű elhelyezni, amely jól látható (a Debreceni útról is), könnyen megközelíthető. Ezen észrevételek alapján több helyszín került vizsgálatra. A kiíró által javasolt Szép Ernő utcai kollégium területének hasznosítása nem szerencsés. A meglévő épület melletti terület viszonylag szűkös, a meglévő épületek bontása pedig túl költséges. A meglévő fás liget átvágása a Tessedik utca felé jelenleg nem célszerű. Az utca túloldalán mezőgazdasági területek találhatóak, az erdő Északi oldalán pedig családiházak. A sűrű növényzet megbolygatása a jelenlegi élővilág veszélyeztetésével is jár. A teljes területet vizsgálva 3 alternatívás helyszínrajz került kialakításra – köztük a kiíró által javasolt meglévő műfüves pálya helye, amelyek az alábbiakban kerülnek ismertetésre.

Hajdúszoboszló, multifunkcionális rendezvénycsarnok – építészek: Juhász-Nagy Balázs és Zsiros Renáta
4/14
Hajdúszoboszló, multifunkcionális rendezvénycsarnok – építészek: Juhász-Nagy Balázs és Zsiros Renáta

„B" változat (műfüves pálya helye)

Ebben a változatban a multifunkcionális épület a tervezési terület északi részén helyezkedik el, a jelenlegi műfüves pálya helyén. A telepítés pozitívuma a jelenlegi labdarúgópályával való közvetlen kapcsolat, amely nagyobb kulturális rendezvények alkalmával bevonható. A bejárati kialakítás kissé nehézkes. Az egyik lehetőség a Sport utca meghosszabbításával létrejövő új útszakasz felől, a másik a meglévő ligeten keresztül. Az utcai bejárat előtti terület elég szűkös, a keskeny utcán pedig nem célszerű a nagy forgalom. A park felőli bejárat nehezen megközelíthető, szinte észrevehetetlen. A Szép Ernő meghosszabbításával létrejövő Debreceni úti kapcsolat szintén nem szerencsés. Az utca szűkös, és annak kikötése az autószerelőműhely mellett nem reprezentatív. További hátránya, hogy egy csarnokhoz illő városi tér nem tud létrejönni, csupán a meglévő Hajdú kemping áthelyezésével, amelynek új helyszínt kell biztosítani. Ennek lehetséges helyszíne a Tessedik erdő, ami szintén fakitermeléssel jár. Tovább növeli a költségeket, a viszonylag új műfüves pálya áthelyezése, amely a területen belül csak a meglévő labdarúgópálya mellett fér el, melynek következménye a játszótér és skateboard pálya áthelyezése, meglévő fás liget kivágása. A gyalogos megközelítés szintén nehézkes. A Debreceni út felől csak a labdarúgópályákon keresztül, vagy a Szép Ernő új kikötésénél lehetséges. A sport utca felőli megközelítés viszonylag könnyed, bár a családiházas övezet ezáltal sokkal zajosabbá válna, amely a lakók szempontjából nem kedvező.

„C" változat (Tessedik erdő)

Az épület elhelyezésénél az egyik legfontosabb szempont a könnyű megközelíthetőség és ráláthatóság. A telek északkeleti részén elhelyezve, a Tessedik erdő sarkánál az épület jól észrevehető, akár a város „kapujaként" is szolgálhat, (bár az északkeleten lévő mezőgazdasági területekre való nyitás nem szerencsés). Határmenti pozíciója a gyalogos megközelíthetőség szempontjából nem kedvező, főként a Debreceni út mentén és a meglévő ligetet átszelve lehetséges. A telepítés pozitívuma gazdaságossági szempontból, hogy épület és építmény elbontásával nem jár. A felújított liget, műfüves focipálya, Hajdú kemping területe, játszótér, stb. tervezéssel nem érintett területek. A telepítés hátránya viszont, a Tessedik erdő utolsó maradványának jelentős kitermelése, amely a kialakult élővilágot is veszélyezteti. A város folyamatos fejlődésével, határ felé történő fejlesztéseivel az erdős területek szinte teljesen kiszorultak a határvégekre. Ezeknek utolsó maradványait óvni kell. A Tessedik utcai felé való későbbi nyitás egyelőre szintén felesleges, és nem szerencsés, mivel ezen az utcán lakóépületek helyezkednek el, az út túloldalán pedig mezőgazdasági területek, amelyek a közeljövőben feltehetőleg nem lesznek felszámolva.

„A" változat (Kemping utca és Debreceni út sarka)

A multifunkciós rendezvényközpont a tervezési terület belvárosi oldalához közeli sarkára való elhelyezése több szempontból kedvező. A forgalmas Debreceni útról könnyen elérhető. A kemping utcáról közvetlenül megközelíthetőek a parkolók. A sarki pozíció miatt a Debreceni útról mindkét irányból könnyen észrevehető. A helyszínen található meglévő, elavult földszintes szórakozóhely elbontása javasolt, mivel ez a szomszédos reprezentatív szállodákkal eléggé ellentétes képet mutat. Az új köztér az utca túloldalán lévő szállodának és a szomszédos hotelnek is kedvező. Egy reprezentatív városi tér kialakítása egy kulturális központ számára szinte elengedhetetlen. A kialakult – nem eldugott – tér a rendezvények alkalmával bevonható, használható. A gyalogos közlekedés minden oldalról megoldott. A szórakozóhely elbontásán kívül más épület bontására nincs szükség, a Hajdú Kemping is maradhat változatlanul a helyén. Az összefüggő sportliget kialakítása érdekében, a meglévő, rendezetlenül elhelyezett játszótéri elemek, labdarúgópálya, skateboardpálya stb. áthelyezése szükséges, egy új, keretet adó, néhol kiemelt futópályával. A területen viszonylag kevés fa kivágás szükséges. Az új épület a meglévő focipálya területén helyezkedik el, a körülötte lévő növényzet pedig könnyen integrálható a parkba. A hátsó részen a skateboard pálya áthelyezése eredményez nagyobb fakitermelést, de a kialakult lejtős területen újak telepíthetőek.

Az elemzések alapján a legkedvezőbb telepítés került kiválasztásra, a Debreceni út és a kemping utca sarkán („A" változat).

Területi elrendezés:

Az új épület, a kialakult liget és köztér szerves egységet alkot. Az épület elhelyezése a Debreceni útról kissé visszahúzva, a gyalogos forgalom számára teret adva helyezkedik el, az új trapéz alakú főtér rövidülésében. A multifunkciós csarnokból induló szélesedő hangsúlyos tér kellően reprezentatív feltárást biztosít az épület számára. A főbejárat a Debreceni út és a Kemping utca sarkára néz. A sportolói bejárat a meglévő labdarúgópálya felől közelíthető meg, ezáltal a szabadtéri versenyek alkalmával is könnyen elérhetőek a sportolói öltözők. Az épület teljesen körüljárható, belesimul a környezetébe. A fedett-nyitott oszlopcsarnok a köztér részévé válik, annak burkolata „befolyik" alá. A közbenső szint felett kialakult járható füves rámpa az épületet a hátsó ligetes park részévé teszi. A nagy, nyitott üvegfelületek segítségével a főbejárati részen belátható az új fedett kézilabdapálya. Az előcsarnokban elhelyezett kávézó a közteret is kiszolgálja.

Hajdúszoboszló, multifunkcionális rendezvénycsarnok – építészek: Juhász-Nagy Balázs és Zsiros Renáta
5/14
Hajdúszoboszló, multifunkcionális rendezvénycsarnok – építészek: Juhász-Nagy Balázs és Zsiros Renáta

Az új köztér kialakítása alkalmazkodik a meglévő területhez. A vízgyűrűket imitáló burkolatjáték között kör alakú füves területek és vízijátékok kerültek elhelyezésre. A körkörös burkolatok között a meglévő fák is helyet kaptak. A rendezetlenül elszórt foltok a Magyarország több területére jellemző magára hagyott, elszórtan elhelyezkedő, még kiaknázatlan termálvízkutakra hívják fel a figyelmet. Ezt erősíti, a hosszú, henger alakú fúrószálakra utaló oszlopcsarnok, és a rendezetten elszórt, lámpaoszlopok is.

A terület déli oldalán kialakult hármas egységet (tér, épület, liget) egy területet átszelő futópálya keretezi, ami néhol felfut az épületre, néhol pedig a városi köztér részévé válik, elhalad az épület előtt. A kanyargó futópálya öblösödő részeiben eltérő funkciók kaptak helyet. Az épület közvetlen közelében lett elhelyezve egy új labdarúgó és kosárpálya, amelyet a kiemelt futópályából induló füves rámpa szegélyez, amely lelátóként is szolgál. A hátsó öbölben új, fix skateboardpálya került kialakításra. A meglévő, nagy labdarúgópálya lelátója mögött eldugva helyezkednek el jelenleg a fitness eszközök, amelyeknek áthelyezése javasolt erre a területre. A meglévő játszótér kissé elhúzva áthelyezendő a liget központi vonalában. A kiemelt futópálya kellően szegélyezi a kissé elavult Hajdú kemping kunyhóit. Az öblösödések között a magasodó futópálya egy „kaput" képez. Az épülethez érve, egyfajta pihenő/kitérő lehetőség tárul fel, ugyanis a futópálya elágazásában lehetőségünk van a csarnok tetején lévő, körbeforduló, Debreceni út felé magasodó füves területen megpihenni.

A parkoló az épület közvetlen közelében, a sportolói és VIP bejárat mellett helyezkedik el. A Debreceni útról befordulva, a Kemping útról közvetlenül megközelíthető, de a hátsó Sport utcáról is rendelkezésre áll egy bejárat. Az új parkoló szintén alkalmazkodik a meglévő területhez, figyelembe veszi a meglévő fák helyzetét.

Alaprajzi elrendezés:

Az épület funkcionális rendszere a kiírás által támasztott követelmények szerint épült fel. A kiírás számos, az alapfunkcióhoz csak lazábban kapcsolódó egyéb funkcionális egységet is meghatározott. Ezek egységbe gyúrásával született meg a tervezett elrendezés.

Hajdúszoboszló, multifunkcionális rendezvénycsarnok – építészek: Juhász-Nagy Balázs és Zsiros Renáta
3/14
Hajdúszoboszló, multifunkcionális rendezvénycsarnok – építészek: Juhász-Nagy Balázs és Zsiros Renáta

Fontos kiemelni, hogy a kiírás szellemisége nyitottan hagyott olyan kérdéseket, amelyekre választ keresett a jelen pályázat keretében. Többek között ilyen volt a küzdőtér méretének meghatározása, amely alapvetően determinálja az épület struktúráját és méretét is. De ilyen nyitott kérdés volt az is, hogy a főfunkció mellett elhelyezhetőek-e az épületben olyan rendeltetési egységek is, amelyek bérbeadhatók, és hozzá tudnak járni a komplexum fenntartásához.

Az épületre valóban a komplexum a legtalálóbb kifejezés, hiszen egy multifunkciós épülethez képest is komplex, helyenként talán túl szerteágazó volt az elvárt helyiség-struktúra.

A tervezés során két út állt előttünk. Megfelelve a lehető legtöbb funkcionális és helyiségigénynek egy relatív nagy épületet álmodunk meg, amely reprezentatív, nagyvárosi karakterével kompromisszumok nélkül szimbolikus épületté válhat a település szívében, vagy több kompromisszummal, a terek minimalizálásával, a küzdőtér és a kiegészítő funkciók visszavételével egy egyszerű, kompakt épület születik.

Mivel a pályázat jellege is ötletpályázat, amelynek során az egyik elsődleges cél lehet, hogy a kiíró által meghatározott program–költség–elhelyezés hármas mennyire tud reális lenni, ezért azt a célt tűztük ki magunk elé, hogy olyan struktúrát hozzunk létre, amely a lehető legtöbb elvárt funkciót integrálja, és törekedjünk arra, hogy ennek figyelembevételével a gazdaságos megvalósíthatóság és fenntarthatóság, mint feltétel is megvalósulhasson. Ezen keresztül tudunk rávilágítani arra, hogy helyenként talán kompromisszumok árán, hogyan tud majd megvalósulni egy ilyen együttes.