Az 53 éves nő felfüggesztett börtönbüntetést kapott.


A Debreceni Járásbíróság tárgyalás kitűzése nélkül - büntetővégzéssel – 1 év börtönbüntetést szabott ki, amelynek végrehajtását 2 év 6 hónapi próbaidőre felfüggesztett egy 53 éves nővel szemben, akit védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett könnyű testi sértés bűntettével vádolt a Debreceni Járási Ügyészség, közölte a Debreceni Törvényszék. A vádlott köteles az eljárás során felmerült közel 163 ezer forint bűnügyi költséget az állam javára megfizetni.

A bíróság által megállapított tényállás szerint az 5 éves sértett 2021. szeptember 9-től kezdve gyógykezelés alatt állt az egyik debreceni kórházban. A vádlott 2021. szeptember 12-én meglátogatta unokáját az egészségügyi intézményben, amely során 19 óra körül egy telefonbeszélgetés alkalmával felindult állapotba került. Ezt követően a vádlott visszament a kórterembe, ahol a kiskorú sértett beszélgetni kezdett vele, azonban a nagymama indulatosan rákiáltott az unokájára, majd ezután két kézzel megfogta az ágyban fekvő gyermek felsőtestét, magához húzta, és beleharapott a bal arcába. A vádlott bántalmazása következtében a kiskorú, védekezésre képtelen sértett a bal arcán zúzódásos harapásos, 8 napon belül gyógyuló sérülést szenvedett.

A törvényszék azt írja, az idén február 3-án meghozott büntetővégzés ellen nincs helye fellebbezésnek, de a kézbesítésétől számított 8 napon belül tárgyalás tartását lehet kérni. A bíróság a tárgyalás tartására irányuló kérelem esetén előkészítő ülést tart. A döntést az ügyészség tudomásul vette, a vádlott határidőben nem nyilatkozott, így az a napokban jogerőssé vált.