A Hajdúszoboszlói Járási Ügyészség súlyos testi sértés bűntettének kísérlete miatt emelt vádat azzal a férfival szemben, aki egy bottal bántalmazta a haragosa elé álló testvérét – tájékoztatott a Hajdú-Bihar Megyei Főügyészség. 
A vádlott 2018. június 26-án 11 óra után személygépjárművel közlekedett Hajdúszovát belterületén. Észrevette, hogy az egyik családi ház előtt áll az a férfi, akivel korábban nézeteltérése volt. A férfi a saját testvérével, a sértettel beszélgetett. 

A vádlott visszatolatott, kiszállt az autóból, és egy közel 180 cm hosszúságú fabottal a kezében odament a férfiakhoz. Haragosát megfenyegette, és a bottal meg akarta ütni. A sértett közéjük ugrott, így az ütés őt találta el, majd a vádlott kétszer ráütött a sértett hátára a bottal, ami több darabra tört.

Ezután a vádlott letépte magáról és földre dobta a pólóját, majd újra rátámadt a sértettre, közöttük dulakodás alakult ki. A két férfit egy utcában lakó személy választotta szét, majd a vádlott beült az autóba és elhajtott a helyszínről – olvasható a főügyészség közleményében.
A bántalmazástól a sértett mellkasán, lapockáján és végtagjain 4-5 napon belül gyógyuló hámhorzsolásos sérülések keletkeztek. A sérült testtájékra, az elkövetés eszközére és módjára tekintettel azonban a vádlott szándéka súlyosabb, 8 napon túl gyógyuló sérülés okozására irányult.

A Hajdúszoboszlói Járási Ügyészség a vádlott ellen súlyos testi sértés bűntettének kísérlete miatt emelt vádat a Hajdúszoboszlói Járásbíróságon. Vádiratában elzárás büntetés kiszabására tett indítványt.