A debreceni rendőrök eljárást indítottak azzal a két sofőrrel szemben, akik ittasan ültek volán mögé.
A Debreceni Rendőrkapitányság munkatársai 2019. február 2-án 21 óra 30 perc körül a városban járőröztek, amikor a Petőfi téren megállítottak egy gépkocsit és ellenőrizték a sofőrt. A rendőrök a járművezetővel szemben alkoholszondát is alkalmaztak, amely pozitív értéket mutatott. Az egyenruhások a 24 éves férfit előállították a rendőrkapitányságra és vezetői engedélyét elvették. A vállaji lakossal szemben járművezetés ittas állapotban vétség elkövetésének gyanúja miatt indult eljárás.
A rendőrök aznap 23 óra 30 perc körül Debrecenben, a Dóczy József utcán egy másik sofőrt is ittas vezetésen értek tetten. Az egyenruhások által alkalmazott alkoholszonda pozitív értéket mutatott az 53 éves helyi lakossal szemben, ezért őt előállították, vezetői engedélyét elvették és büntetőeljárást indítottak vele szemben.
A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság felhívja a figyelmet, hogy aki ittasan vezet járművet, elfogadhatatlan kockázatot vállal, és nemcsak önmagát, mások életét is veszélyezteti!
Fontos hangsúlyozni, hogy a kialakult tévhitekkel ellentétben már egy pohár szeszes ital elfogyasztása is számít; az alkohol kis mennyiségben is olyan élettani hatásokat vált ki (észlelési idő növekedése, reflexek tompulása, szemmozgató izmok lassulása stb.), amelyek a biztonságos közlekedéssel nem egyeztethetők össze.
Ne feledjék!A közlekedés szabályainak betartásával megelőzhetőek a balesetek!
0 Megjegyzések