A Magyar Mélyépítő – HSE otthonába látogat a Sárrétudvari KSE a megyei I. osztály 18. fordulójának rangadóján, szombaton. A Hajdúszoboszlói Sportpályán megrendezett találkozót a két csapat – a dobogós helyekért harcolva – a tabella második és negyedik helyéről várhatja.

Cél a feljutás

A hazaiak mutatói az eddigi tizenhét forduló alatt: 2 döntetlen, 2 vereség és 13 győzelem. Szabó Gergely csapatának neve mellett a tabellán eddig ráadásul csak 10 kapott gól szerepel (ebből 3 találat egy le nem játszott mérkőzés automatikus eredménye), amivel az idény messze legjobb védelme az övék. Elöl pedig 50 gólt szerzett a HSE, ami a második legeredményesebb csapattá teszi őket, nem csoda tehát, hogy magabiztosan várják a hétvégi összecsapást is.

– Az idény elején kijelentettük, hogy nyártól szeretnénk magasabb osztályban szerepelni, amihez minden mérkőzésen dominálnunk kell és begyűjteni a három pontot. Ehhez a játékoskeret alkalmas, és a játékosok hozzáállása is megfelelő. Minden héten maximális odaadással készülnek és mindig győzni szeretnének. Hétvégén egy jó erőkből álló Sárrétudvari látogat el hozzánk, akik ellen nem hibázhatunk. Tudjuk, hogy mindenki minket akar megverni, de ezt a „kesztyűt” fel kell vennünk, és pár játékosnak fel kell nőnie ehhez a feladathoz – osztotta meg lapunkkal Szabó Gergely, a Magyar Mélyépítő HSE technikai vezetője.

Gólokból nincs hiány

A vendég Sárrétudvari már nehezebb helyzetben van. Bár legutóbbi öt mérkőzésükön négyszer nyertek, egy 6-1-es vereségbe is sikerült beleszaladniuk a listavezető Monostorpályi SE ellen. Az utolsó három mérkőzésük egyébként egyaránt sok gólos meccset hozott. Az említett vereség mellett a Hajdúhadházat 6-1-re, a Hajdúnánást 6-2-re verték. Szerzett gólok tekintetében Szabó Lajos legénysége épp a HSE mögött áll (45 találattal), ám ők a védekezés szempontjából már kevésbé tudnak jó eredményeket felmutatni. 17 forduló alatt 36 gólt kaptak. Gyakorlatilag a győzelmekbe menekülnek, igyekezve eggyel több gólt rúgni mint kapni. Megkeresésünkre a vendégek edzője – az esélylatolgatás mellett – a hullámzó formára is választ adott:

– Nagy lelkesedéssel várjuk a hétvégi HSE elleni mérkőzést. Tudjuk, hogy ellenfelünk jó csapat és magasztos célokat dédelget, de nem feltartott kezekkel fogunk érkezni a fürdővárosba. Csapatunk a labdabirtoklásra épülő, támadó futballt helyezi előtérbe. Úgy gondolom, hogy nálunk van a liga egyik legjobb támadó hármasa, melyből Vass Ádám húsz góllal vezeti a megyei góllövőlistát. Ettől függetlenül csapatként is jól működünk. Hullámzó teljesítményünk annak tudható be, hogy sokan a munkát vagy az iskolai elfoglaltságokat választják hétvégén, ezért nem tudunk mindig a legjobb kezdővel felállni. Célunk – mint minden évben – a dobogó körüli helyezések valamelyike – közölte Szabó Lajos, a Sárrétudvari KSE vezetőedzője.

Forrás. haon.hu