Április végétől fokozatosan megnyílnak Hajdú-Biharban a fürdők.
A hajdúszoboszlói strand nyitása a hagyományokhoz híven minden évben összefonódik a május elsejével. Mint azt Czegle-Pinczés Enikő, a Hungarospa vezérigazgatója elmondta, idén kissé korábban nyitja meg kapuit a város strandja, ugyanis április 29-én, szombaton már birtokba vehetik a fürdőzők a medencéket.
Szerettünk volna a látogatóknak kedveskedni, ezért döntöttünk úgy, hogy április utolsó hétvégéjén megnyitunk. Éppen ezért a – szokásokhoz híven – május elseje mellett, április 29-én is ingyen beléphetnek a fürdő területére a szoboszlói lakosok
– fogalmazott Enikő.
A strand koncertekkel is megfűszerezi nyitónapját, amelyen fellép többek között Dér Heni, Paulina és a Bon-Bon együttes is.
A kabai strand szintén tartja a hagyományokat, így ha nem is május elsején, de másnap, május másodikán 9 órától birtokba vehetik vendégek.
– A fürdő a gyerekmedence kivételével teljes kapacitással fog indulni. A működésünket nem befolyásolják a megnövekedett kiadások, a belépőjegyeink árát február hónaptól emeltük egységesen 500 forinttal
– közölte Borbély Alfréd fürdővezető.
A berettyóújfalui Bihar Termálliget május 3-án részlegesen újra megnyitja kültéri gyógyvizes medencéjét a fürdőzni vágyók előtt, míg a nádudvari termál- és strandfürdő szolgáltatásai – az időjárás függvényében – május közepétől vehetők igénybe.
A debreceni Aquaticum Strand május 27-től várja a vendégeket, míg a hajdúböszörményi Bocskai Strandra járóknak kicsit többek kell várunk, hogy csobbanhassanak egyet a fürdőben, ugyanis, mint azt Sánta Szabolcs, a fürdő vezetőhelyettese elmondta, a strand terveik szerint június első felében, várhatóan június 9-én fog nyitni, s teljes kapacitással üzemelni.
A HAON nyomán
0 Megjegyzések